Normális, hogy idegesít ha a szüleim "jóban vannak"?

Az egész gyerekkoromat végigkísérték a családi veszekedések, ordibálások. Anyám elviselhetetlenül szőrszálhasogató és egyáltalán nem volt velem kedves, soha nem számíthattam rá anyaként. Persze, az alapdolgokat megkaptam, tehát fizették a kaját, iskolát, ruházkodást de ezen kívül soha nem fordultam hozzá semmilyen problémával, legyen az női, egészségügyi, pasizós, barátnős, tanulással kapcsolatos probléma, mert mindig csak a lehordást, kiabálást, lenézést és a pofonokat kaptam. Soha egy puszit, vagy ölelést, vagy dicséretet, vagy önbizalom növelést, vagy kedves szót, vagy bármit ami egy anya feladata lenne...Apám valamivel türelmesebb volt és kedvesebb, viszont anyámat ő sem bírta soha elviselni és ilyenkor hamar bekattant, úgy ordítozott hogy sokszor megijedtem tőle. A problémák forrása leginkább az volt, hogy hónapról hónapra éltünk és soha nem volt elég pénzünk semmire. Általános iskolás voltam, amikor kiderült, hogy apám évek óta csalja anyámat (mondjuk így felnőtt fejjel ezt nem is csodálom). Miután kiderült a dolog, próbáltak elválni és különköltözni, de a pénz hiánya miatt még erre sem volt lehetőség. Apám továbbra is időzített bomba maradt, anyám meg a szokásos hárpia, aki persze a szomszédokkal, munkatársakkal egy földre szállt angyal. Ilyenkor már rosszul vagyok, ha meghallom a bájos nyáladzását a telefonban idegenekkel. A lényeg, hogy a szerető lassan lekopott, apám pedig összeszedte magát és indított egy vállalkozást. Jobban élünk azóta, nincsenek pénzügyi gondjaink, apám is kiegyensúlyozottabb lett. Anyám viszont nem változott, ugyanolyan buta, idegesítő és elviselhetetlen maradt. Apámnak persze puncsol, puszilgatja és előveszi azt az erőltetett kedves hangját, amitől én rosszul vagyok. Nem tudom máshogy megfogalmazni, de undorodom attól, hogy anyám magára erőlteti a kedvességet és pl közös wellnessezést tervez apámmal. Aztán ezt az "idilli" életet megosztja a munkatársnőivel, mintha minden olyan happy és tökéletes lenne itthon.