Az,hogy jó viszonyban vannak a testverek,vagy nem, számíthatnak-e egymásra,vagy nem, mit gondoltok,minek köszönhető: az eltérő természetnek,vagy inkább a szülői nevelés kérdése?

A természet különbözősége ebből a szempontból lehet fontos tényező is, de lehet közömbös is. Attól függ, hogy a különbözőség miatt zavarják-e egymást. Pl az egyik otthonülő, olvasni szeret, a másik extrovertált, sportoló, de nem zavarják egymást, elvannak a maguk körében, nincs gond. De ha az egyik kötözködő vagy okoskodó, a másik meg hiperérzékeny, lehet gond. Az is lehet, hogy van köztük egy olyan természetbeni különbözőség, ami alapból nem lenne gond, de a szülők miatt azzá válik, pl az egyik bagoly, a másik pacsirta, de egy szobában vannak.

Tehát több tényezős, hogy megromlik-e a kapcsolatuk, de az biztos, hogy a szülői kivételezés el tudja rontani azt is, ami amúgy ideális lehetne.

Nálunk az volt, hogy a legkisebb öcsém agyon volt ajnározva, mert ő a legkisebb. A nagyobbik öcsém is kapott még a szeretetből, de már nem annyit. Én meg a csicska voltam, mert én lány vagyok, ez a dolgom (anyám szava járása). Apám alig volt otthon, mindig dolgozott, hogy el tudjon minket tartani meg anyámat is, akinek büdös volt a munka. De én valahogy sose haragudtam ezért tesóimra. Mai napig jó kapcsolatban vagyunk és segítjük egymást, ha kell.

Szerintem valamilyen szinten a szülői magatartás is közre játszik, mert formálja a gyerek személyiségét.

Nálunk természet-béli eltérés okozza.

Ő nagyon extrovertált, nagydumás, a társaság középpontja, én ellenben introvertált, csendes.

A szüleink nem erőltették a kötelező együtt játszást... semmit, de már gyerekként sem jöttünk ki túl jól.

Engem idegesített, hogy be nem áll a szája, valamit mindig mondania kell (akkor is, ha ez senkit nem érdekelt), ő meg elkönyvelt antiszocnak :D

Felnőttünk, elköltöztem, azóta jó, ha 5x láttam. Nem hiányzik, őszintén szólva.

Amikor találkozunk, sincsen közös témánk. Semmi.

A szülői nevelés 60-70% természet 30-40%

A szülői nevelés kérdésében benne van az is, hogy a természetünket miként kezeljük, hogy mennyire legyünk magunkkal rendben, és mások természetétmennyire toleráljuk.

És azt is, hogy tiszteljük egymást, hogy beszéljük meg a dolgokat, hogy bízzunk egymásban. Persze példamutatás a fontos, a szavak önmagukban semmit nem érnek.

De nyilván van más példa is, egy értelmifogyatékos-autista és egy pszichopata nem nagyon fog kijönni egymással.