Tényleg szemét kijelentés volt? Érzéketlen volnék?

Miért kellene a szmébe mondani? És miért ne lehetne a szemébe mondani? Ha nyitott az ilyen beszélgetésekre, akkor én kimondanám, amit a kérdező mondott, de kérdem én, mennyire szeretne egy ilyen idős és beteg ember a halálról témázni? Hidd el ő is tudja a sajnálkozó pillantásokból. Sőt azt is tudja, hogy neki és a családjának is ez lenne a legjobb.

Szerintem felesleges ilyenen moralizálni, hogy kimondaná-e...

Persze, csak akkor ne emeljük piedesztálra a kérdezőt, hogy milyen őszinte, meg érzékeny...

Közben meg a nagyi háta mögött agyvérzésben reménykedik.

Egyébiránt meg mind akkor megyünk el, amikor el kell menni (esetleg amikor úgy döntünk).

Bárki visszautasíthatja a kezelést, ha nem akarna élni, akkor megtehetné. Elég hülye ötlet a rokonságnak azon moralizálni, hogy most jó lenne-e a szívinfarktus a nagyinak vagy sem...

Hiába pontoztál le, utolsó. A szemébe mondanám- e? Képzeld, nem kellett: a mamám is kimondta magától. Nyilván nem helyeseltem neki, de némán egyetértettem. Nem agyvérzésben reménykedik a kérdező, mert reménykedni jó dolgokban lehet csak.

De ha neked ennyi jött le, és csak lepontozni tusz, akkor sajnállak. Majd megtudnád te is, ha például anyád feküdne így magatehetetlenül, meg sem ismerne, pelenkáznák, te itatnád minden nap, és látnád rajta, hogy ő se akar élni. Meglátnám, milyen hoyyzú életet kívánnál neki. Persze így könnyű a szád jártatni, kívülállóként.