Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Szerintetek normális az öcsém?

Szerintetek normális az öcsém?

Figyelt kérdés

14 éves lesz augusztusban, de nemhogy benőne a feje lágya, csak egyre rosszabb lesz.

Volt egy korszak, amikor nagyon sokat veszekedtünk (kiskorunktól kezdve, ez egy hosszú korszak volt), azt hittem, hogy amikor annak vége minden oké lesz.

A veszekedős korszak után volt pár hónap, talán egy év szünet, amikor minden normálisnak tűnt, de ennek sajnos vége lett.

Ha anyáék, vagy én szólok neki bármiért is, mondjuk hogy állatetetés, vagy mosogatás, akkor nem válaszol semmit. Ha ilyenkor még egyszer megismételjük, akkor leordítja a fejünket, hogy hallotta korábban is.

Ha nem ismételjük meg, és nem jön le megcsinálni a feladatot, akkor meg arra hivatkozik, hogy nem hallotta.

Mindig nagyon labilis személyiség volt, régen anyáék direkt úgy játszották velünk a társast, hogy az öcsém nyerjen.

Nagyon sértődékeny, bármin képes felkapni a vizet, de ő ugyan azt szemrebbenés és megbánás nélkül mondja a másik szemébe.

Mindig azt mondtam anyáéknak, hogy elkényeztették, mert mindig leszűrték neki a levest, ha nem kellett neki a zöldség benne, ez máig így van. Főzeléket, zöldséget, gyümölcsöt nem eszik, csak nagyon keveset, pl:

Almát, de régen azt sem ette meg, mert nem tetszett neki, hogy megbarnult, ezért ki kellett belőle vágni a barnult részeket, szőlőt, banánt, mandarint, borsót, kukoricát, salátalevelet.

Kiskorában nagyon sok mindenre allergiás volt, tejre, tojásfehérjére, és még másra is, csak nem jut eszembe, így anyáék örültek, ha egyáltalán megevett valamit, miután kinőtte az allergiát.

Most katasztrófa a viselkedése, ha egyedül vagyunk itthon és be kell osztani a házimunkát, akkor elvégzem direkt a nagyobb részét, megmondom neki, hogy a másik részét csinálja meg ő, és egyszerűen leszarja. Azt mondja, hogy leszarja, és nem csinálja meg.

Semmire nem hajlandó, a kutyát nem eteti meg magától, most is mindjárt megyek, hogy etessek helyette :(

Egész nap a szobájában döglik, az ablakot ki nem nyitná, nem mos fogat, nem érdekli, hogyha büdös, tehát nem fúj dezodort.

Trehány, minden ruháját elhagyta már a suliban, egyszer a 2 napos ú melegítőfelsőját veszítette el.

Ruhák terén nagyon finnyás, nyavalyog, ha kéne neki póló, nadrág, de vásárolni semmi pénzért nem menne el a szüleinkkel. Ha ők vesznek neki valamit nélküle, akkor megy a hiszti, hogy ő ezt nem veszi fel.

Ha beszélgetni szeretnék vele, akkor megmondja, hogy ő nem kedvel engem, és nem válaszol egyik kérdésemre sem.

Jól érzem, hogy baj van vele, és valakihez fordulnunk kéne, aki tud segíteni, vagy ez csak kamaszkor?

Bocsi, a kisregény miatt, 16/L



2017. júl. 18. 14:23
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
77%
A szüleid ilyen embert neveltek belőle. Most már cseszhetik. Van esély rá, hogy a nyakukon fog lógni egész életükben, mert se tanulni, se dolgozni nem fog. Vagy bekeményítenek, és azt mondják, hogy "Lacika, vége a gyerekkornak, új szabályok jönnek".
2017. júl. 18. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
100%

Kedves korombeli kerdezo!

Okes,kamasz. De mi a francert van igy elengedve. Hagyjatok ra es ne vegyetek meg neki az ilyen-olyan hulyesegeit. Annyira el vagyok kepedve a mai kolykokon. Komolyan. En ertem hogy kulonc es el van kenyeztetve de gondoljanak arra a kedves szuleitek, az ilyen kolyok hol lesz 10-15 ev mulva?

Hazimunka teren en leorditanam hogy mozduljon meg. Kezdetben hugom is bun lusta volt de idovel megtanulta es mar alar egyutt is takaritunk jo hangulatban.

Ugy hogy ne puhanykodjatok vele.

2017. júl. 18. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:

Akkor belőlem miért nem lett ilyen "ember"?

Ja tanulásról jut eszembe, hogy elég jó agya van, csak lusta, négyes/ötös tanuló. Sportol ráadásul csapatsportot, szóval tudnia kéne együttműködni.

Nyolcadikos lesz, és nem tudja, hogy melyik suliba akar menni, halvány lila gőze sincs, nemhogy konkrét elképzelése. Decemberben pedig már le kell adnia a jelentkezési lapot. De konkrétan, még azt se tudja, hogy gimi vagy szakközép.

valami nevelési tippeket esetleg tudtok adni? Tudom , hogy valószínűleg én sem voltam mindig tökéletes testvér, de van még esély a változásra?

2017. júl. 18. 14:39
 4/20 A kérdező kommentje:

Én mindig mondtam apáéknak, hogy lépjenek már valamit, mert ez így abszolúte nem normális.

De ők mindig inkább megcsináltak helyette mindent, csak nehogy veszekedés legyen, vagy mindenért engem ugráltattak, mintha csak én lennék a családban.

Oké, a házimunka az nevelés kérdése, de a dezodor+fogmosás teljes mellőzését nem tőlünk tanulta, az biztos.

Azt kell még tudni, hogy anyai ági nagyapám elég makacs személyiség volt, talán tőle örökölhette jónéhány jellemvonását.

2017. júl. 18. 14:43
 5/20 anonim ***** válasza:
100%

Uh. Na tesóm ilyen volt és még rosszabb lett. Neki nem volt ételallergiája, egyszerűen válogatott, csak drága ételeket evett meg. Csak nagyon márkás ruhákat hajlandó venni. De mindenért anyám rohangál.

Most lesz lassan harminc éves! És kb. ugyanezen a szinten maradt. Leszar mindent, majd anyámék megveszik neki, semmi önállóság nicsen benne.

Elvárja, hogy főzzenek neki, meg rohangaljanak mindenért, de egy tányért nem mos el. Én már szinte haza sem járok, mert undorodom az önző, nagyképű életmódjától. Mert neki is arca azért van. Én nem vagyok hajlandó takarítani utána.

Tesódból is ez lesz később, nekem elhiheted.


Ezen szüleid tudnak változtatni és kell is, mert oké hogy ne melózza magát szét a 14 éves fiatal, de azért tanuljon egy kis rendet. :/ Nem mellesleg te meg lehetsz kb. a cselédje.

2017. júl. 18. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:

Amúgy én legszívesebben kidobnám itthonról, éljen túl az utcán no zsebpénzzel, majd megtanulná, hogy neki itt arany-élete van.

Anyának volt egy unokatestvére, aki öngyilkos lett 20 éves korában, és nagyon fél, hogy az öcsém is olyan, mint anya unokatesója volt, mert egy csomó mindenben hasonlítanak elvileg.

2017. júl. 18. 15:04
 7/20 anonim ***** válasza:
100%
NEM NORMÁLIS !!! Én 15 éves fiú vagyok, de soha nem voltam ilyen pofátlan, lusta, igénytelen disznó. A szüleid cseszték el öcsédet. Kezdve azzal, hogy csak öcséd nyerhetett társasban. És nem vágta apád jól szájon, amikor ordibál veletek vagy lesz.rja mit kértek. Ha ennyire nem tud a ruháira vigyázni, akkor turkálóból vennék neki ruhát. Ha hisztizik, akkor legyen meztelen én ezt sz.rnám le. Én nem tudnék ilyen gyerekkel együtt élni.
2017. júl. 18. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:

Igazad van, csak sajnos (vagy nem sajnos) nem én vagyok az anyja, tehát nem az én feladatom, hogy neveljem.

A másik baj meg az, hogy anya és apa se jönnek ki mindig jól, amikor anya próbált következetes lenni, akkor apa pont az ellenkezőjét tette, és engedékeny volt, de előfordult ez már fordítva is persze.

Nekem az tűnik fel a kapcsolatukban leginkább,

sosem beszélnek meg semmit, hogy mi bajuk van a másikkal.

Mindkettőjüknek megvannak a maguk dilijei, anya inkább társaságkerülőbb, elvan a saját kis kuckójában, apa pedig nagyon extrovertált.

Nagyon máshogy gondolkodnak, és ez is okozhatja ezt szerintem.

Lehet, hogy én pont azért nem lettem ilyen, mint az öcsém, mert ő volt az élő példa, és visszatartott, hogy ilyenné váljak.

2017. júl. 18. 15:16
 9/20 anonim ***** válasza:
100%

El van kényesztetve...


Mondd szüleidnek hogy mutassanak már egy kis erőt, hogy ne a nyúl vigye már a puskát...


Nem csinál semmit? Akkor ne is kapjon semmit... Ha meg reklamál akkor el kell magyarázni neki .


Egyébként szerintem te nagyon jó tesó vagy..aggódsz, szeretnéd megváltoztatni :D

Bárcsak enyém is ilyen lenne :D

2017. júl. 18. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:

Hát azért engem sem kell fényezni, én sem vagyok tökéletes. :D

Amúgy szerintetek van valaki, akihez fordulhatnánk, hogy segítsen ebben, vagy ezt jobb családon belül megoldani?

2017. júl. 18. 15:24
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!