Miért van az, ha napközben még jól is érzem magam, esténként rámtör egy depressziós hangulat, amikor semmi nem tetszik, semmihez nincs kedvem? Néha már úgy érzem, kész káosz az életem. Olykor már élni sincs kedvem.

Velem is hasonlóan van.Mikor közeledik a lefekvés ideje, én inkább valamiféle szomorúságot, félelmet érzek sokszor.

Persze, mikor lefekszem, jár az agyam mindenféle rémképen.Szörnyű.Gondolom, azért van, mert ilyenkor már nincs annyi dolog, ami leköthetne, de lehet a fáradtság miatt is. esetleg.

A gyerekeim elromlottak -valószínű miattam :(

Ha érzik hogy szomorú vagyok bújnak, puszilgatnak. A régi énemet akarom!!! Félek hogy ebbe bele is lehet halni-aki ismer félt de én tudom mi a bajom. van egy gombóc a torkomba most is-miért velem történt ez meg? Hanyagolom a házat pedig rendmániás volam mintha nem érdekelne semmi :( -pszihomokus se segíthet...

Nekem is vannak hasonló érzéseim. Nálam talán a boldogsághiány okozza. Képtelen vagyok másokkal kommunikálni, egy befelé fordult ,rideg közönyös emberré váltam az utóbbi években, és ha nyitnak felém, azt sem vagyok képes elfogadni, gyülölöm magam ez miatt. Ennyi a bemutatkozásról. A lényeg, esténként elég depressziósan érzem magam, és tudom is hogy miért. Mert az emberek olyankor összejönnek, jópofáskodnak ,összebujnak a kedvesükkel, szexelnek, lelki társsal vannak, ami nekem nincs, főleg a saját ostobaságom miatt, és most rosszul érzem magam. A magány teszi a depressziós hangulatot.

De olyan is előfordult már,hogy este felpörögtem, tele voltam pozitív gondolatokkal, hogy húú, holnap képes leszek végre leszolítani a nőt, akiért majd megveszek, és reggel amikor felkelek, egyszerüen szétszaggat a depresszió, és mintha amíg aludtam volna egy zuhanórepülést tett volna a lelkem,és szinte beszélem le magamat álmosan az egészről,amit még előző éjjel úgy éreztem,hogy képes vagyok rá. Szóval van ilyen is, csak azért írom. Szemét az élet pszichés problémákkal küszködve.

Nekem sincs lelkitársam, van férjem aki hanyagol és másért vagyok odáig aki meg kerül...

Itthon csak elnyomnak, megaláznak, eltipornak minden pillanatomról el kell számolni ki hívott, mit mondott...

Nem tudok hova lépni évek óta, mert zsarol a közös gyerekkel. Zsarol hogy lejárat az egész város előtt hogy megutáltat a családdal barátokkal kirúgat a munakahelyemről...-utánna pitizik hogy bocsássak meg-meg is tettem sokszor, de már nem megy mióta tudom milyen mást szeretni...! Nem tudok vele már lefeküdni undorodom tőle. Erősödöm így is, de néha mégis gyenge vagyok. Már annyira kemény a szívem hogy nem tudok miatta sírni csak a gyerek miatt meg a másik miatt hogy őket ne bántsa!

Kész káosz az életem mi csak tárgyak vagyunk akihez ragaszkodik, nem akar minket elveszíteni DE NEM SZERET... 1 hét ovi és suliig de nem veszi meg a füzeteket, benti és tornaciőket-semmit, mert ezeket leszarja...