Rákbeteg voltam (mellrák nyirok áttéttel). Mit egyek, és hogyan egészítsem ki a terápiát mentálisan?

Szia!

Teljesen rendben!

Pszichológus nélkül :)

No, hát, még mindig élek!

Sőt, sokkal jobban, mint mielőtt rákbeteg lettem.

Lehetséges a krízisekből megújulva, "ujjá-születve" kijönni.

Ha bárkit érdekel, akkor így pár év elteltével megírom bátorításként a tapasztalataimat azok számára, akik most kerültek ebbe a helyzetbe.

Nekem Hellinger segített, és a családállítás. Csak még előtte eldöntöttem, hogy nem halok meg, hanem élek. Nekem a jobb emlőmben volt a daganat. Ez férfiakkal kapcsolatos elakadást jelez. Aztán a családállításomból az derült ki, hogy egy (Hellinger így nevezi) sorstévesztés miatt nem tudtam tisztelni a férfiakat, és nem tudtam megbecsülni, amit kaptam tőlük. A nagymamámmal voltam szolidáris, akit a nagypapám édesanyja (kereskedő családból való származása miatt) nem fogadott el, és ezért nem adtak áldást a nagyapám szülei a nagyszüleim házasságukra. A nagymama ezért haragudott nagyapára, én pedig bár tisztelni szerettem volna nagyapát, de nagyanyám érzéseit átvéve mégis elutasítottam, amit a nagyapától kaphattam volna. Miután megértem már az összefüggéseket, most már nem verem le a port a sorstévesztésemből adódóan a férjemen. Mielőtt elbizakodottan az mondanád, milyen gyagyás egy nő vagyok, megírom neked, kedves olvasó, hogy ezek a folyamatok nem tudatosak, és nem vagyunk vele tisztában, amíg fény nem derül rá egy oldáson például. Szóval, mélyen meghajoltam a párom előtt, elmondtam neki, hogy tisztelem őt, és elfogadom megbecsülök mindent, amit tőle kapok. A nagyinak is elmondtam (persze neki nem fizikálisan, hiszen már meghalt), hogy bár értem, hogy mit érzett, ám nekem a saját életemet, a saját kapcsolataimmal, a saját érzéseimmel kell élnem. Megkértem őt, hogy "Fogadjon el engem akkor is, ha maradok"

Így aztán most már 8 éves túlélő vagyok.

Megjegyzem még, hogy mindezt nem orvosi kezelések helyett, hanem mellett cselekedtem.