Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Apukám daganatos, de úgy...

Apukám daganatos, de úgy érzem már én is tönkrementem, mit tehetnék?

Figyelt kérdés
Apát 2 éve diagnosztizálták vastagbél daganattal, műtötték, majd jött tüdő és most már agydaganattal küzd(időközben van máj áttét is), de úgy tűnik ez túl sok és nehezen kezelhető. Valamilyen szinten már felkészültem a legrosszabbra, de normális segítségnyújtást sem tudok adni. A sztori legfőbb pontja az én szempontomból anya. Anya túlságosan aggódós, hajlamos a dolgokat túldramatizálni és emellett a lelki zsarolás sem áll tőle távó. 21 éves vagyok ezt időközben hozzáteszem. Egyetemre járok, mellette 2 helyen dolgozom, egyik csak gyakornoki meló az egyetem miatt, másik fizető állás. Az elmúlt időszakban apa állapota rosszabb, már csak járókerettel jár, akkor is úgy, hogy kisérjük folyamatosan, mert instabil a járása. Anya elvárja tőlem, hogy én otthon legyek. A gond ebben ott van, hogy én Pesten vagyok, ők viszont nem. Az orvosoktól sem kapunk rendes tájékoztatást. Szinte semmit nem tudunk mit kéne tenni. Apa emelett eléggé makacs is, nem nagyon hallgat ránk. Sokszor igaza van anyának, de ha nekem valami programom lenne, gondolok itt munkára pl akkor ha feljövök dolgozni folyton bűntudatot kelt bennem. Most is épp dolgozom, mikor felhívott, hogy apa elesett otthon, gratulál nekem hogy én meg dolgozgassak. Nyilván első apa, de anya mellett már nem bírom. Olyan szinten van az idegállapotom és lelkiállapotom, hogy 21 évesen ez nem normális. Ráádasul a következő 2 hónapban anyagi megszorulásunk is lesz, ezért is szeretnék dolgozni. Viszont anya szerint a legjobb az lenne, ha én csak otthon lennék. 2 hét múlva egyetem is kezdődik, onnantól muszáj pesten lennem, nem tudok mindig mellette lenni. Azt érzem, hogy teljes mértékben szeretné az életem kontrollálni, nem csak apa ügyében. Apa folyton azt mondja, hogy ne menjek haza, ha külföldön dolgoznék sem mehetnék haza mindig minden egyes apró ügynél. Ne tartsatok önzőnek, de már nem bírom. Ha ma nem megyek haza és hagyom itt a munkát anyától egy életen át hallgatni fogom, hogy mennyire egy hálátlan gyerek vagyok. Nyilván itt az hogy a saját életem éljem egy darabig abszolút nem opció. Azért írtam most ide, hátha valaki már átment hasonló helyzeten és tud valami tanácsot adni.

#stressz #daganat #szülő-gyerek kapcsolati gondok
2019. aug. 28. 10:46
 1/6 anonim ***** válasza:
34%
Azta, de nehez kerdes. Nem lehet halasztanod? Mert tudod egy edesapa az megis csak fontosabb legalabbis sztem. Tanulni kesobb is tudsz, de a megmaradt ido nem ter vissza.
2019. aug. 28. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Igen, már én is mondtam nekik, de apában az tartja az erőt, hogy én lediplomázzak, hogy azt láthassa. Semmiképp sem engedi, hogy halasszak, plusz ahhoz, hogy akkor normálisan megéljünk, akkor dolgoznom kéne, tehát úgyanúgy nem vagyok otthon, így azzal sem vagyunk előrébb. A legrosszabb pedig, hogy neki szeretnék segíteni, anyát is szeretem, de egyszerűen már ami otthon megy, az annyira taszít, mert érzem ha folyton otthon vagyok akkor becsavarodom.
2019. aug. 28. 11:04
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Ertem. Ez nagyon nehez lehet neked is. Sztem ha anyukad mondana a dolgokat, mond h ez apukad kerese es te ezzel tudod boldogga tenni.
2019. aug. 28. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Igen, mondtam, illetve ő is mondta, hallotta is, nyilván ez komplikáltabb mint ahogy leírtam. Igazából már csak jó volt egyáltalán leírni is. Köszönöm a tanácsot.
2019. aug. 28. 11:11
 5/6 anonim ***** válasza:
46%
De ha betegebb lenne, nagyon sokat legyel vele, mar ahogy sikerul tudod, meg ahogy toled tellik. Esetleg videohivas is sokat tud jelenteni ilyenkor.
2019. aug. 28. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:

Szia!

Nem voltam még hasonló helyzetben..milyen messze élnek a szüleid ? esetleg az ingázás nem lehetne opció?

2019. szept. 6. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!