Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Most mégis hogy fertőz az ebola?

Most mégis hogy fertőz az ebola?

Figyelt kérdés

Azt olvastam, hogy csak közvetlenül a testnedvekkel terjed. Ez mégis mit takar?

Meg hogy van akkor ennyi beteg meg halott? Elvileg cseppfertőzéssel nem terjed

Ja és Európában (főleg Magyarország körül) hol jelent már meg?



2014. okt. 16. 17:04
 1/4 anonim válasza:

Én eléggé rettegek ettől, ezért elolvastam már szinte mindent, a külföldi ezzel kapcsolatos írásokat is. A hivatalos álláspont szerint hányadékkal, izzadtsággal, nyállal, vérrel, széklettel terjed, amit a nagyon előrehaladott beteg ürít is rendesen. Amikor már akut a fertőzés - azaz tünetek is vannak - akkor annyira ragályos, hogy egy parányi bőrsérülésen keresztül is képes fertőzni (ld. spanyol ápolónő esete: a hányás-széklet takarítása után védőkesztyűvel véletlenül megérintette az arcát és megbetegedett). Az megnyugtató, hogy pl. az USA-ba az ebolát behurcoló pasas családtagjai mindeddig nem betegedtek meg (okt. 19-én jár le a karanténjuk) de sajnos az ápolók közül 2-en is elkapták (valószínűleg ott is vmi emberi hiba volt a háttérben és ugyebár a beteg már NAGYON beteg volt). Olyan kórokozó NINCS, ami "átmegy" a védőruhán. Nagyon kell vigyázni a betegekkel foglalkozóknak. Az először Amerikába szállított két beteget (egy orvos és egy nővér, akik Libériában kapták el) is egy hadseregnyi személyzet látta el, de senki nem lett beteg.

Viszont őket egy nagyon felkészült csapat várta Atlantában, nem voltak olyan balfékek, mint a dallasiak.. A cseppfertőzés, vagyis levegőben történő terjedés azért nem áll fent hál' Istennek, mert ott volt pl. a Nigériába utazó ebolás libériai esete, aki összeesett a reptéren, tehát elég rosszul lehetett. A gépen utazók nem lettek betegek és történt már pár ilyen példa azóta. Mellesleg, ha cseppfertőzéssel terjedne, akkor sokkal de sokkal több beteg lenne.


Magyarországon nincs fertőzött. Havi szinten állítólag 2-3 ember utazik be az érintett területekről. Azon kéne komolyan dolgozni, hogy ezeket vagy tegyék karanténba (akár saját költségen - ha volt pénze a repjegyre akkor állja ezt is) vagy vezessenek be valami hatékony szűrési rendszert a reptéren. Én személy szerint a karácsonyi utazgatásoktól tartok kicsit, de remélem, hogy hamarosan megállítják. Rengeteg pénzt és segítőket küldtek már az érintett országokba és több hatásos vakcináról, gyógyszerről is lehet olvasni.

2014. okt. 16. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
köszi!! remélem ide soha nem jut el és hogy mihamarabb megfékezik az egészet
2014. okt. 16. 22:00
 3/4 anonim ***** válasza:

szerintem meg azon kellene elgondolkozni hogy ha Magyarországon is megjelenik a vírus, akkor hogyan fogják garantálni az emberek biztonságát. Remek a védőruha. Hol lehet kapni? sehol. megint le leszünk maradva mint mindig mindenben. tömeggyártani kellene már most, mret ha bejön a vírus, bazi nagy hiszti lesz, mindenki szeretne majd akkor hozzájutni, védőruhához, immunerősítőhöz meg mindenhez, de nem lesz semmi.

próbáltam hősugárzót venni, hiánytermék csomó helyen...pedig most csak egy fűtési szezonra kellene felkészülni.


én ettől félek a legjobban, hogy nem lesz védőfelszerelés, nem lesz élelmiszer, ha itt lesz a vírus, már pedig itt lesz, az tuti, bennem ez nem kérdés.

2014. okt. 17. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:

Hál' Istennek azért a mi kicsi országunk talán nem olyan kitett ennek, mint pl. Amerika vagy Nagy-Britannia vagy Franciaország. Ezek gyarmatosítottak ott Afrikában vagy a felszabadított rabszolgákat telepítették Libériába és most sok USA-Libéria kettős állampolgár van, akik napi szinten özönlenek oda. Ez most jó nagy fejtörést okozhat!


Én személy szerint attól tartok, hogy 1.a briteknél netán megjelenik, és akkor az ünnepekkor hazalátogató sok ott dolgozó magyar esetleg behurcolja és 2. a téli influenza tüneteivel keverik ezt majd össze, ami tényleg katasztrófa lenne. Nagyon-nagyon észnél kell majd lenni. Nem is baj, ha ugrásra kész helyzetben lesz az ország. De ne legyen így, adja Isten.


Védőruhát az ebay-en is lehet venni.


A reménysugarat az adhatja, hogy elvileg már decemberben lesz védőoltás (van 4 potenciális jelölt) és gyógyszer is. A másik, hogy az USA eléggé fenyegetett, az emberek rettegnek, naponta vannak kitéve vészhelyzetnek (ezek közül szerencsére mind "false alarm volt") ezzel kapcsolatban, a republikánus politikusok teljes beutazási tilalomért harcolnak. Obama pedig ott a helyszínen akarja elfojtani a bajokat. Talán megsokszorozza az USA az erőforrásait, ha ilyen a helyzet.

2014. okt. 18. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!