Az epilepszia megítélése miért ennyire diszkriminatív, megváltozhat a közeljövőben a betegek, betegség elfogadása, megértése, mit lehetne tenni?

En is az voltam:(

Senkinek nem mondtam,ha nem volt muszáj,megis ha szoba kerult egy kicsit feszultebb lett a hangulat...Keves ember tudja ezt,nem mondtam funek fanak.Ha feltétlenül beszelni akarsz valakivel errol,beszelj rola a szuleiddel,esetleg a legjobb barataiddal,olyannal akiben megbizol.Vagy olyannal akinek mar volt rohama(pl.en)es o segithet "tulelni" ezt az idoszakot.Kitartas!:)

Én nem vagyok epilepsziás, de nem azt tapasztaltam, amit írtál. Nekünk már általános iskolában is elmondták biológia órán, amikor elsősegélyt tanultunk, hogy mit kell tenni, ha valaki epilepsziás rohamot kap.

"a cukorbetegek sokkal elfogadottabbak a mai társadalomban mint az epilepsziások" Ezt nem is értem, senkinek nem kell elfogadni, tolerálni, hogy más ember beteg, maximum tudomásul veszem és ha tudok, segítek rajta.

Gondolom a munkahelyeken azért van hátrányos helyzetben egy epilepsziás, mert a munkáltató nem akarja megkockáztatni, hogy felelősségre vonják, ha mondjuk munka közben rohamod lesz és megsérülsz, mert éppen senki nem volt a közeledben, vagy nem akarja, hogy esetleg többször menj táppénzre, mint egy egészséges alkalmazott. Amúgy azt támogatom, hogy többet beszéljenek az epilepsziáról és más gyakoribb betegségekről a médiában, bármikor bárkinek jól jöhet, ha legalább nagyjából tudja, hogy mit kell csinálni, ha valaki mondjuk rosszul lesz mellette a buszon vagy az utcán.

​Szervusz, sorstárs! :)

"​Az epilepszia megítélése azért ilyen diszkriminatív" ,

"mert az emberekben félelmet kelt,​ ​tudatlanok ezzel kapcsolatban"​. Gondolom, két saját félmondatodra ismertél a fentiekben. Ilyen egyszerű és ilyen elkeserítő.

Igen, "megváltozhat a közeljövőben a betegek, betegség elfogadása, megértése​" , amint eléggé fontosnak tartják majd a szakmai ( e.ü.) felvilágosító kampányt, a felelősségtudatra való nevelést. Ma egy-egy egészséges ember önmagáért sem tud felelősséget vállalni, nemhogy beteg embertársaiért!

Akkor hogyan várhatnánk el, hogy segítőkészség, önzetlen segíteniakarás és helyzetfelismerő-képesség legyen a reakciója?

De! Kicsi fény pislákol már az alagút végén. Egyre több azon esetek száma, ahol pl. a "laikus" elkezdi az újraélesztést, így sokkal nagyobb az esélye a betegnek, mintha addig várnia kéne, míg odaér a szakértő segítség, a mentő.

Néhány, ezzel a "betegséggel" kapcsolatos kérdésre válaszoltam eddig a gyakorin. Itt idézek kettőt, amiből talán képet alkothatsz, mekkora tudatlanságból ered, és milyen előítéletet táplál az, ha valakitől eltérő viselkedést tapasztalnak, ​ ​mint egészséges társaiknál.

https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__emberi-tulajdonsagok.. # 9., #10.

https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__betegsegek__6914009.. #14.

Írj, ha van konkrét kérdésed, HA tudok, válaszolok.

Az orvosoddal nem értek egyet és mondom ezt úgy, hogy nem tudom, mennyire súlyos az epilepsziád és milyen gyakran van rohamod.

Amúgy meg a "figyelt kulcsszavaknál" jelöld be az epilepszia szót...és máris mazsolázhatsz olyan kérdések-válaszok között, amik néhány kérdésed megoldásához közelebb vihet.

Jó egészséget, tünetmentes szép napokat! :)

Én voltam epilepsziás, 2 éve nem szedek gyógyszert, 8 éve tünetmentes vagyok. És ez már így is marad.

Ha szóbajön vmiért (nem ihatok alkoholt pl), elmondom, miért tagadnám? Már rég meggyógyultam.

17f

Az epilepsziával szerintem az a legnagyobb gond, hogy az emberek általánosítanak. Ha valakinek elmondod, mi a bajod, lelki szemei előtt máris elképzeli, ahogyan a földön rángatózol előtte. És valljuk be őszintén, ez azért tényleg ijesztő. Amit az emberek nem tudnak megérteni, az az, hogy nem lehet egy lapon említeni egy tünetmentes epilepsziást, egy olyannal, akinek folyamatosan vannak rohamai.

Én pl. 25 éves vagyok, mondhatni már több mint 10 éve tünetmentesen élek, kb. 5 éve gyógyszerek nélkül is. Annak ellenére, hogy "papíron" még mindig epilepsziás vagyok, igazából kutya bajom. Pontosan ugyanúgy élek, mint bármely más normális ember. Nem is tartom magam betegnek. Soha nem is tartottam. Ez egy állapot, amivel meg kellett tanulnom együtt élni. A szüleim támogatásának hála, sikerült is. (Persze, azért ez nem volt egyszerű.) Jelenleg az egyetlen számottevő különbség köztem és egy nem epilepsziás ember között igazából csak az, hogy nem iszom alkoholt és nem járok diszkóba. De ennyi. Én sem szoktam reklámozni, hogy epilepsziás vagyok, viszont nem azért, mert tartok attól, hogy elítélnének. Hanem azért, mert nem szeretném, hogy másként bánjanak velem, mint a többiekkel. Nem vagyok hímestojás, nem kell emiatt kímélni.

Az orvosodra meg ne hallgass, nagyon hülye tanácsot adott. Igen, nem egyszerű dolog epilepsziásként munkát találnod, de ha hallgatsz róla, felvesznek, neked pedig bajod lesz, még te fogsz rosszul járni, mert a nyakadra akaszthatnak egy jó kis pert. Minimum a munkaalkalmasságit végző orvosnak kell tudnia róla. Nekem pl. a kezelőorvosom írt egy nyilatkozatot, amiben leírta, hogy az ő megítélése alapján alkalmas vagyok az adott munkakörre. Ezt elvittem az alkalmasságira, odaadtam a dokinak, és ezzel védve vagyok. Ha bármi történik, az a neurológusom felelőssége, hisz ő állította ki a papírt. De ugyebár azért nem véletlenül írta alá (esetemben ráadásul egy elég kényes szakmáról is van szó) a nyilatkozatot, hisz ismeri az állapotomat, és tudja, hogy annak az esélye, hogy rohamom legyen, mondhatni a nullával egyenlő.

Kívánom, hogy Neked is legyen ugyanolyan tünetmentes életed, mint nekem :) Ha bármi kérdése van, nyugodtan írj, szívesen segítek.

Tudjátok mi a legnagyobb baj az epilepsziával?

Hogy mióta írtam az #5-ös választ, újra beteg lettem... Ez tényleg gyógyíthatatlan...