Demens beteg a családban. Kiben milyen érzések kavarognak?

a demencia sorscsapás.

Apád a kimerültségtől már nem tud reálisan gondolkodni, ne is várd el tőle. A mi mamánknál 7 évig tartott, már nincs közöttünk sajnos. A betegség kezdete óta pszichológus kezelése alatt állt, aki mindvégig gyógyszerezte őt. Így minimálisra csökkent a dühkitörése, és éjjel is tudtunk pihenni. Ezt ne úgy értsd, hogy le volt nyugtatva, végig cselekvőképes volt, de legalább a családja nem készült ki teljesen.Otthonba csak az utolsó évben került, amikor menési kényszerei voltak.A várakozási idő az otthonokba 1-2 év!! Háziorvosoddal vedd fel a kapcsolatot, ő talán elintézheti, hogy pár hétre bekerülhetne kórházba, amíg összeszeditek egy kicsit magatokat. A pénz itt is fontos szempont sajnos...gondolok itt a magánrendelésre és a magánotthonokra. Mennyi idős vagy? Meg tudod ezt egyedül oldani?Nekem az egész családom mellettem állt, én már képtelen lettem volna bármit is intézni, olyan kimerült voltam.Ilyen helyzetben a gondozó személy teljesen beszűkül és csak a napi feladatokra tud koncentrálni. Kitartást és sok erőt kívánok nektek. Ez a betegség családokat tesz tönkre is nem találnak kiutat.

Egyetértek mind a két hozzászólóval. A demencia tényleg egy sorscsapás. Amikor a saját szüleink lesznek a saját gyerekeink.Édesanyámat otthonban helyeztem el,tőlem pár km.-re.Én nem tudom ápolni, magam is daganatos beteg vagyok, amit a munkahelyemen is titkolok,mert különben nem hosszabbítanák meg az évről-évre megújított szerződésemet.Naponta látogatom,de ennek ellenére mintha napról-napra ellenségesebb lenne.Haza akar menni,nem érzi jól magát,bármit teszek, minden rossz.Ő uralja az életemet, ami nélküle sem könnyű.Azt hiszem, hogy el kell engedni őt,bármilyen fájdalmas.Ő már nem ebben a világban él és ha vissza lehetne hozni egykori önmagát, ezt ő sem akarná.Nem ura már magának és nekem is nehezen megy visszaemlékezni, hogy milyen volt egykor.Nekem "könnyű", egyedül vagyok.De ha a családom függne tőle, a családot választanám.

Kedves Kérdező! Miért teszed fel a kérdést, ha nem is reagálsz rá?

Kedves kérdező, miért tetted fel a kérdést? Te kit ápolsz? Hány éves, emnnyire beteg? Benned milyen érzések kavarognak?

Nekem az, hogy elszökök innen tőle, vagy felkötöm magam. Pedig "csak" 2 éve ápolom, és vagyok vele napi 24 órát. Tönkrementek az idegeim, és rájöttem, hogy már nem bírom tovább:(