Milyeb orvos (ok) gyerekének lenni?

MIndkét szülőm orvos. Apám sebész, anyám fogorvos. Hárman vagyunk testvérek. Szülein mindig a maximumot várták el, és nem volt olyan, hogy nem megy. Engem kényszerítettek a zongoraórákra, pedig a zongoratanárnő is megmondta neki, hogy csak pénzkidobás. Nem azért mert utáltam, hanem mert botfülem volt hozzá Egyszerűen a kottát sem tudtam értelmezni rendesen, ahangokat fel sem ismertem. Ez pedig egy zenésznek alapnak kell lennie. ÍGy kudarc lettem, a selejtes. ( ezt hányszor megkaptuk mindannyian) Bátyámat erőltették, hogy már pedig ő is orvos lesz. Nem akart az lenni. Apám meg sem hallgatta, hogy mit szeretne ( építészmérnök szeretett volna lenni) de apám protekcióval bejutatta az orvosi egyetemre. Amikor a bátyám az első év után kibukott, otthagyta, a szüleink elzavarták otthonról. Apám utána nővéremből akart sebészt faragni, de ő jogi pályát akart. Hogy ne járjanak úgy mint a bátyámmal jártak engem, és a nővéremet nyáron sokszor bevitt minket amikor műtét volt, és a gyakornokokkal együtt kellett néznünk. Én 2x voltam, amikor másodjára elájultam, nem mentem többet. Nővérem is végighányta az egészet. ÍGy mindhárman csalódás lettünk. Családi életünk sem volt kellemes élmény. Ha munka után hazajöttek, mentek a dolgozószobába, és dolgoztak tovább késő estig. Volt bejárónőnk aki takarított, főzött ránk, ő volt aki kikérdezte a házifeladatot, kedves volt. Nyaralni sem mentünk soha velük. Vagy elvittek minket vidékre a nagyszülőkhöz, vagy otthon babyszitter vigyázott ránk amíg kellett ránk vigyázni. Ők ketten viszont évente többször elmentek nyaralni, sokszor külföldre is. Gyerekként sokszor kérdeztem mi miért nem mehetünk, de valami ürüggyel mindig lezárták a témát, hogy miért nem kellünk oda.

Ma már mindhárman felnőttek vagyunk. Szüleinkkel bár tartjuk a kapcsolatot, de hatalmas távolságtartás van köztünk. Bátyám vállakozó lett, de még ma is közel 50 évesen is érzi a szüleink nevelésének hatásait, ahogy én is meg a nővérem is. Nővérem jogász lett, én lettem a legnagyobb csalódásuk, mert egy nulla restaurátor lettem. De én szeretem a munkámat, szeretem a régi festmnyeket, szobrokat , könyveket restaurálni, és látni, hogy milyen volt, és milyen lett. A szüleink idősek már, de szerintük, ők sosem hibáztak, jó szülők voltak. Tévednek.

Így visszagondolva, inkább lennék egy hátköznapi család gyermeke akiknek nincs hatalmas elvárásai a gyerekei felé, aki észreveszi, látja a gyereke sikereit, és érdeklődési körét.

43/N

#1 vagyok.

Bocsánat, remélem nem tűntem bunkónak. De én nem látok különbséget. Apukám háziorvos.

Én bölcsészkaron tanulok, nővérem pedig gyógytornásznak tanul.

És soha nem volt ebből probléma. Minket ez érdekel és ezt a szüleink is elfogadták