Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Furunkulusz a köldökömnél?

Furunkulusz a köldökömnél?

Figyelt kérdés

Nagyon régóta folyamatosan vannak furunkuluszok a combomon, volt, hogy ki is kellett vágni. 3 éve megjelent egy csomó a köldököm egyik felénél (oldalt). Voltam vele dokinál, azt mondta sérv. Egy másik doki meg azt mondta, hogy biztos, hogy nem sérv mert az középtájt van és közvetlen a bőr felszín alatt. Meg lett ultrahangozva, folyadék van benne, vagy tudomisén, hogy mi, azt mondták biztos, hogy nem sérv, hanem ciszta. Elkezdett összehúzódni, már nem is fájt, nem foglalkoztam vele. És azóta félévente egyszer kifakad. Az elmúlt egy hétben megint feszít, nőtt, és elkezdett pirosodni... lett rajta két kis lyukacska is és folyik belőle a genny, de kívülről annyi látszik, hogy piros, mintha kicsit megcsipkedtem volna a bőrfelületet és ott van rajta az a kis lyuk. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint a combomon, vagyis mint egy óriási giga pattanás.

Azért döntöttem el, hogy kiírom, mert már dokiról dokira jártam vele és senki nem mondott róla semmi hasznosat, szóval talán találok valakit, akinek már volt ilyene?



#köldök #furunkulusz #Szuper magyar dokik
2020. júl. 10. 23:28
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!