Nagyon félek a vérvételtől. Mit tegyek hogy ez jobb legyen?

Megertelek. Sajnos nem tudok segiteni, de talan azt mondanam, azt kepzeld elotte, ahogy mesz kifele utana.

Kozben nekem az a jo, ha becsukhatom a szemem es nem szolnak hozzam, kizarhatom a valosagot. Mintha kilepnek magambol. Csak ugye azt hiszik, ajulos vagyok, ugy kell elore mondani, hogy de en becsukva birom. Es a kedvesebbek beszelgetni, kerdezni szoktak, hogy eltereljek a figyelmet. Sajat tapasztalatom, hogy nem jo, csak csondben maradva nem ott lenni jo.

Megértem a gondod, én is tartok a vérvételtől, mert fiatalabb koromban szinte mindig rosszul lettem utána, pedig sose néztem oda. Maga tudat okozta ezt, hogy most valamit belémszúrnak és kiszívják belőlem azt ami éltet és úgy gondoltam ezután nyilván rosszul kell lenni. :D Utána ott kellett ülni a váróban, és kivárni mire össze tudom annyira szedni magam, hogy elinduljunk. Volt hogy még magában a rendelőben leültem a székre, vagy ágyra, mert úgy éreztem az ajtón se fogok tudni kimenni. Ezért midnig elkísért valaki, még akkor is amikor már elég nagy lettem volna, hogy egyedül menjek. Elájulni sosem ájultam el, de elfehéredtem és minden erő kiment belőlem.

Most felnőttként már egyedül szoktam menni, mivel sajnos nincs aki el jöjjön velem, de szólok, hogy előfordulhat hogy rosszul leszek, így már kapásból felfektetnek egy ágyra és úgy veszik le. Azóta sosem volt semmi bajom, pedig mint mondtam kísérőm sincs.

Szerintem ez nálad is fejben dől el. Ne nézz oda, gondolj valami/valaki számodra kedvesre és legfőképp ne gondolj rá és ne kezdd el hergelni magad azon, hogy most mit is csinálnak veled. Beszélgess a nővérrel, hagyd magad elfoglalni. Ha netán rosszulléttől félsz, vigyél magaddal szőlőcukrot és már ahogy veszik a vért edd meg, az már úgy sem számít bele, legalábbis nekem mindig megengedték.

Van aki ennél rosszabbat is átél és ugyanúgy magánál van. Örülj neki, hogy neked csak ennyit kell átvészelni.