Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Ez a mostani koronavírus...

Ez a mostani koronavírus valójában a SARS?

Figyelt kérdés

Wikipédia:

"2003 elején a Kína Kuangtung tartományából indult járvány hetek alatt szétterjedt és a világ 37 országában okozott megbetegedéseket. Három tényező, a kórokozó erőssége, a beteg immunrendszere, a környezeti tényezők és a fertőző koronavírus dózisa határozta meg a halálos esetek bekövetkeztét, ezért egy jó immunrendszerű fiatal beteg is meghalhatott, ha nagy adag vírussal fertőződött. Néhány orvos meg is halt, akik gyanútlanul, védőintézkedések nélkül vizsgálták az első betegeket.


2003. május 8-ai adatok szerint a halálozási arányszám a legfeljebb 24 éves korosztályokban 1 százalék alatt volt, 25 és 44 év között 6 százalék, 45 és 64 között 15 százalék, 65 felett több, mint 50 százalék.[9] Összehasonlításképp, az influenza esetében a halálozási ráta általában 0,7 százalék körül van (elsősorban az időseket sújtva), de az új törzsek okozta súlyos helyi járványok esetében akár 33 százalékra is emelkedhet.


2003-ban a tudományos vizsgálatok felvetették azt a lehetőséget, hogy három ragadozó vagy vegyes táplálkozású állatfaj is lehetett az új vírus kialakulásának kínai forrása. Amennyiben ez a felvetés beigazolódik, akkor számolni kell azzal, hogy a fertőzés újra át fog kerülni az emberre."



2021. márc. 4. 12:34
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Ez ebola te idióta
2021. márc. 4. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
63%
Kiírás időpontja: ma 12:34. Véletlen lehet? Aligha.
2021. márc. 4. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 Metionin ***** válasza:
Sars-cov a hivatalos neve. A Sars a szindróma amit többféle koronavírus is okozhat és már jó ideje tudnak róla, csak ez a mostani kapta a legnagyobb flancot.
2021. márc. 4. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Sars Cov2 a hivatalos neve.
2021. márc. 4. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!