Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Létezik csokoládéfüggőség? És...

Létezik csokoládéfüggőség? És segítség erre?

Figyelt kérdés

22 éves fiatal egyetemista lány vagyok és úgy érzem egyre betegesebb az, amit művelek. Ha van itthon csoki, akkor folyamatosan azon kattog az agyam, hogy meg akarom enni és nem is nyugszom, amíg akár csak egy morzsa is van. Próbáltam már megállni, avagy csak enni egy darabot és a többit otthagyni de ilyenkor valami elmondhatatlan feszültség alakul ki benne, ami arra késztet, hogy egyem meg az összes többit is. Pici korom óta ilyen vagyok, így ez eddig nem is volt nagyon szembetűnő. Naponta egy tábla csokit minimum elfogyasztok. A reggelim mellé a minimum egy szelet csoki. Próbáltam a legkisebb sportszelettel beírni, de az már "nem elégít ki". A mély ledöbbenés pár hete történt, amikor reggel 8-kor elkezdődött az órám és az első szünetben, azaz 9 körül már rá kellett jönnöm, hogy egy darab sem maradt a tábla csokimból. Olyan tempóval ettem, hogy szinte fel sem tűnt.

Ezzel eddig talán nem is lenne gond. A probléma a pénznél kezdődik, nem vagyok gazdag, még sem bírom megállni és azért egy-egy tábla csoki ma már nem olyan olcsó.

Próbáltam azt is, hogy egyszerűen csak nem veszek, ezzel eddig rendben is volt, de akkor azért érzem magamat iszonyatosan feszültnek, mert nincs. A másk probléma, hogy szépen lassan hízok az utóbbi egy évben és ennek nagyon nem használ ez a rengeteg csoki. Nem vagyok kövér, de nem is szeretnék az lenni, viszont a belső feszültséget képtelen vagyok leküzdeni, ha nem jutok csokoládéhoz. Amióta felismertem, hogy ez nem annyira normális igyekszem jobban figyelni magamra, de nem megy, nem tudom megállni... Gondolkodtam azon, hogy elmegyek vele orvoshoz, de attól tartok csak kinevetne. Én parázom túl és közben ez teljesen normális lenne? Van még valaki így?


2012. márc. 4. 00:40
 1/6 anonim válasza:
szerintem minden nap csökknentsd a csokibeviteledet egy nagyon minimális értékkel. És nagyon akard azt, hogy le szokjál!!!!
2012. márc. 4. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim válasza:
Amikor olvastam a kérdés, hirtelen azt hittem, hogy én írtam. Pont ugyan ilyen vagyok. Csak mondjuk én nem csak csokit, hanem minden édességet felfalok, óránként eszek vmit mert nem bírom ki:P
2012. márc. 4. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Egyél sok gyümölcsöt, az eltelít, és akkor nem kívánod már a csokit! Vagy egyél étcsokit, az egészségesebb!
2012. márc. 4. 02:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
függőség bármi iránt kialakulhat. próbálj meg nem gondolni rá, nem venni, így nem enni. ha nagyon nem megy, és még csak csökkenteni se tudod, akkor keress fel egy pszichológust. biztos tud segíteni, és nem fog kinevetni :)
2012. márc. 4. 05:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 andybaby válasza:
Basszus! Én is tök ilyen vagyok, meg vagyok őrülve érte volt egy időszakom amikor a fagyiért voltam (munka) onnan eljöttem és ezt a hiányérzetet oldottam a csokival én valami gyógyszeren gondolkodtam épp a napokban vagy egy orvoson mert ez már brutális!! Szerencsére nem vagyok egyedül!!
2012. márc. 20. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:
Én meg sajnos nagyon szeretem a fűszeres kajákat és ebből adódóan a chipseket is. Nekem sajnos ezzel van némi problémám. :S :)
2012. márc. 23. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!