Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Ínhüvelygyulladás vagy megeről...

Ínhüvelygyulladás vagy megerőltetés?

Figyelt kérdés
Évek óta járok túrázni, de eddig ilyen panaszom még sosem volt, a túracipőm is bejáratott, kényelmes, sok km-t legyalogoltam már benne. Viszont március 15-én részt vettem 20 km-es teljesítménytúrán, amit elég erőltetett menetben, cirka 4 óra alatt teljesítettem, majd másnap, pénteken elindultam egy 48 km-esen. A második túrámnak már az első 10 km-nél éreztem, hogy a jobb lábfejemmel valami nem stimmel, kezdett fájdogálni, néha kevésbé, viszont lejtőn lefelé egyre jobban. Utam során 2-3-szor bekentem lóbalzsammal, ami ideig-óráig csillapította a fájdalmat, de nem láttam a lábfejen se duzzanatot se semmit. A túra végén már nagyon bicegtem, de sikeresen célba jutottam. Szombat reggelre enyhén bedagadt, valamint a jobb lábfejem külső részének kb. a fele enyhén be is lilult és lejjebb is előbukkant egy lila csíkozott foltocska. Elkezdtem kenegetni Fekete nadálytő krémmel. Mostanra már egész jó, de amikor járok, akkor még kicsit fájdogál azért, bár elviselhető, már nem bicegek meg ilyesmi. Nyugalomba helyezve abszolút nem fáj és olyan mintha nem lenne semmi probléma. Mitől van ez? A nagy megerőltetéstől? Mi gyulladhatott be vagy mi az ami megterhelésre került? Ugye nem ínhüvelygyulladás? Tudom, hogy valószínűleg a legjobb gyógymód erre a pihentetés, de melyik a legjobb módszer arra, hogy minél előbb elősegítsem, felgyorsítsam a gyógyulást? Kb. mennyi idő amíg ez teljesen rendbe jön? Szükséges lenne kicsit meggyorsítanom a gyógyulást, mert már most vasárnap is részt kellene vennem egy újabb túrán és nem tudom, hogy helyrejön-e addig. Előre is köszönöm a válaszokat!
2012. márc. 22. 12:18
 1/3 anonim ***** válasza:
Nekem a csuklómban van. Az ínhüvelygyulladás megerőltetéstől alakuk ki, viszont ha pihenteted is 6 hét mire elmúlik. Én holnap megyek orvoshoz.
2012. márc. 22. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Borogasd be ecetes vizes ruhával.
2012. márc. 22. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Hát most már másfél hete történt, folyamatosan kenegettem minden nap reggel este lóbalzsammal meg Kalciumot ittam és mostanra teljesen meggyógyult. Abszolút nem fáj semmi sem. Biztos csak túl sok volt neki a múltkori. Most hétvégén már megyek megint! :D

Köszi az infókat.

2012. márc. 28. 11:08

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!