Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Miért nem tudom kitörölni a...

Miért nem tudom kitörölni a fenekem székelés után?

Figyelt kérdés

A lényeg, hogy nekem világ életemben nehezen ment a szarás. Nem arra gondolok, hogy erőlködnöm kell, vagy, hogy fáj, hanem arra, hogy darabokban jön ki a cucc, így nálam sokáig is tart egy-egy trónolás. Ráadásul a fenekem mindig tiszta szar, már bocsánat. Hiába törlöm, akár egy egész gurigát is elhasználhatnék. Kezdetben el is használtam, a wc papírt a hatékonyság kedvéért pedig mindig bevizeztem. Egy ideje már (azért elég régóta) nem törlöm a fenekem, hanem mosom. Zuhanyrózsával. Otthon úgymond könnyen megoldható a dolog, mert egy helységben van a kád és a zuhanyrózsa a wc-vel. Viszont itt is időigényes azért a dolog. Tehát nálam a szarás idegen környezetben szinte kizárt. Mikor úgy egy évig albérletben laktam az egyetem miatt, akkor is elég nehézkesen tudtam megoldani a dolgot, mert ott külön volt a wc meg a fürdő, ráadásul nem is egymás mellett voltak. Tehát úgy kellett ütemeznem a dolgokat, mikor többen is ott aludtunk, hogy pont fürdés, vagyis zuhanyzás előtt kellett elmennem vécézni.

Nagyon nagyon ritkán (évente egyszer-kétszer) sikerül gyorsan kakilnom, és akkor általában egybe kijön, és törölnöm is alig kell! De ez nagyon ritka.

Tehát a probléma adott, szerintetek mi állhat a hátterében?



2016. márc. 18. 21:28
1 2
 1/12 anonim válasza:
100%

Szia szerintem a táplálkozást kellene változtatn!!

Rostban gazdag dolgokat egyél és sokat igyál! mentes vizet, ne szénsavasat meg ízesítettet!

nem tudom dohányzol-e az is rontja a dolgokat!

én mikor cigiztem alig voltam nagy WC-n de leszoktam és minden délelőtt megyek és ez a normális!

javaslom használj nedves törlőkendőt ha nem otthon vagy !

2016. márc. 18. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Használj nedves vécépapírt vagy baba törlőkendőt. Amúgy a székleted állaga normális? Egyébként mindenkinek sz@ros lesz a valaga sz@rás után. Ritka kivétel, ha könnyen kirobbanó szarvassz@rszerű, akkor alig kell törölni.
2016. márc. 18. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
93%

A paprikát hanyagold minden formájában 1 hétig.

Ne piázz 1 hétig.

Egyél műzlit / joghurtot naponta 2 x.

Láss csodát.

2016. márc. 18. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Nem iszom alkoholt (csak nagyon ritkán), nem cigizem, a paprikát utálom, és a székletem állaga is normális.


És persze, mindenkinek szaros, tudom, de nekem extrán az! Ahogy írtam, egy guriga nem lenne elég a kitörléséhez. Törlöm, törlöm, de hiába, csak a mosás segít.

2016. márc. 18. 21:45
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Tejtermékekkel hogy állsz?
2016. márc. 18. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Tejet magában nem iszok, de müzlihez, gabonapehelyhez használok. Tejfölt, kefirt szintén nem eszem/iszom. Sajtot viszont szoktam enni, és joghurtot is, de utóbbit ritkábban.
2016. márc. 18. 21:49
 7/12 anonim válasza:
Sok colát iszol?
2016. márc. 20. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
A kóla lehet a gond?
2016. márc. 20. 21:01
 9/12 anonim ***** válasza:
100%
Rossz a teknikád!mikor leülsz a slozira, huzd szét a farpofáidat, igy a sz@ar nem csorog végig rajta,épp csak a végbélrózsád lesz sz@aros.lehet hogy nagyon szőrös a segglukad és a szőrbe beragad a sz@ar, az nehéz tisztára törölni.mikor törlöd és már úgy érzed tiszta,akkor fogj még egy darab papirt,készülj fel a törlésre,de ne töröld, hanem kicsit csiptesd be a papirt a lukadba,állj föl, és így jól szoritsd össze a segged,ezt addig ismételd mig teljesen tiszta marad a papir.
2016. márc. 21. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Esetleg próbáld meg hogy nem ülsz a wc-n, hanem ráguggolsz.
2016. márc. 24. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!