Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Az okozhatott nálam ilyen...

Az okozhatott nálam ilyen gondokat, hogy a szüleim a születésem előtt láncdohányosok voltak és rengeteg kávét ittak?

Figyelt kérdés
Évek óta az izomzatom ereje nem képes nagyobb lenni, amióta az eszemet tudom, az átlaghoz képest hamar kifáradok akár szellemi, akár fizikai tevékenységről van szó. Továbbá a domináns végtagok sem egyértelműek nálam, ugyanis jobb kezemmel írok, a bal lábammal tudok rúgni, sőt bal kézzel tudok ütni, de ugyanakkor sok dolgot jobb kézzel tudok végrehajtani. Édesapám a huszas évei óta erős dohányos. Édesanyám is rendszeresen dohányzott, de nem olyan mértékben mint az apám, de napi rendszerességgel. Továbbá az apám olyan munkákat végzett, ahol napi szinten került kapcsolatba nehéz fémekkel, szerves oldószerekkel. Sőt, arra is gyanakszom, hogy amikor anyám velem volt terhes, akkor is sok kávét fogyaszthatott, meg az elején dohányzott is. Eddigi éveimben már 5 tüdőgyulladásom volt, 4-szer ízületi gyulladásom is, továbbá még egy közönséges taknyos nátha is rettenetesen megvisel, ami minden évben előfordul. Egyébként meg az utóbbi években romlanak a fogaim is, egyre sorvadtabb az ínyem, pár fogam elől már mozog is. Ezek a tényezők okozhattak olyan károsodást vagy ronthattak olyan folyamatokon, ami ahhoz vezetett, hogy ilyen gyengélkedős szervezetem legyen?

2016. jún. 27. 15:59
 1/2 anonim ***** válasza:

Nem tudom hány éves vagy, de...

EÜ-ben dolgozom, és temérdek embert látok aki még a terhesség alatt is slukkolgat, nem csak passzív dohányos. Én is dohányzom, bár ez utóbbit undorítónak tartom, a gyerekért igenis le lehet tenni... De a kérdésedet olvasva nekem az jött át elsőre (lehet rosszul), hogy te valami kézzel foghatót akarsz, ami miatt utálhatod a szüleidet.

Szerintem ez nem az az indok. Ezek a dolgok amiket felsoroltál, mind genetikusan kódolt tulajdonságok, és azt csak a nagyon elvakult cigi-ellenesek mondják, hogy örökíthető genetikai károkat okoz... Ez baromság. A terhesség alatt nyilván hatással van a magzat fejlődésére, de jó genetikai állomány mellett az anya végig dohányozhatja a 9 hónapot, és képes egészséges újszülöttet a világra hozni. Szóval ez a sors fintora, az élet csodája, nevezze mindenki úgy, ahogy neki tetszik...

Bosszantó, hogy így sikerültél, de mindannyiunknak vannak rejtett vagy épp látványos betegsége. Olvastam olyan cikket is, hogy a betegesebb emberek kevésbé hajlamosak a rákra, vagy legalábbis időben jelez a szervezet a sejtburjánzásról... Minden éremnek két oldala van, ennek is megvan az oka.

De komolyan hány éves vagy? Ha még kamasz, akkor ezt se lehet írásba foglalni, hogy most ilyen az immunrendszered, mert még sok minden hangolódik finomra ebben az időszakban is a szervezetben...

2016. jún. 29. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
22,5 éves vagyok, fiú.
2016. jún. 29. 21:34

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!