Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Ez mi lehet? (többi lent)

Ez mi lehet? (többi lent)

Figyelt kérdés

Előre is bocsi a lehetséges helyesirási hibákért.

Valamint szeretném az elején leszögezni hogy enyhén hipochonder vagyok és pánikrohamaim is vannak, bár nem tudom hogy ez számit-e.


Az egész egy pénteki napon kezdődött. Szóval edzésen voltam, péntek este és egy kimerÍtő futással kezdtünk. és utána nem sokkal láttam a sisakomban egy bogarat. egy poloskát. szóval megpróbáltam kirázni de nem láttam hogy történt volna vmi. vivtunk tovább és amikor levettem megint láttam tisztán ahogy mászik felfelé de az edzőtársam meg nem látott semmit. és megnéztem a bélésben is nem volt sehol sem. Szóval lehet hogy halucináltam, azóta sincs meg az a rohadt bogár.


Aztán következő nap bevásárolni mentünk, autóval. Egész nap minden rendben volt. De aztán amikor kiszáltunk (kicsit hányingerem volt az úton) a bev. központban hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam, és enyhén szédültem. mondjuk a jó szó inkább az lenne erre hogy úgy éreztem magam mint ha mindjárt elájulnék. De ez nem látszott a mozgásomon sem meg semmi. ettem egy csokit meg ittam vizet és aztán kb rá fél órára elmúlt.

Aznap este nem aludtam túl sokat (nem emiatt)


KÖvetkező nap vendégségbe mentünk. Itt szintén nem volt kb semmi bajom aztán beültünk az autóba és megint úgy éreztem magam mint aki totál ki van ütve. aztán amikor megérkeztünk utána kicsit jobb lett, és a visszafelé út sem volt annyira vészes.


Aztán pedig tegnap nap a suliban megint nagyon fáradt voltam (kevesebb mint 7 órát aludtam) és ma pedig hányingerem volt reggel meg fájt a hasam de vettem de dedalont és jobb lett, aztán pedig 4. órában rámtört egy brutális fáradtság és úgy éreztem magam mint aki ott helyben mindjárt elalszik. Most amikor ezt irom már nem fáj a hasam de enyhán szédülök és megint hullafáradt vagyok.

Szóval nem tudom mi van velem.

Tény hogy nem étkezem túl egészségesen, és van rajtam egy kicsi felesleg.

Valamint mostanábannagyon rossz lelkiállapotban vagyok.

Szerintetek ezek a tünetek mitől lehetnek vagy összefüggnek esetleg?



2018. szept. 25. 19:25
 1/3 anonim ***** válasza:
Haverommal is ez volt szóról szóra.. majd egy hétre rá összeesett , és egy rohammentő vitte kórházba , mint kiderült, cukorbeteg lett. 23 volt a cukra, élet halál volt a kérdés , ha jól tudom kómában is volt egy jó ideig. Azóta nagyon ritkán találkozok vele, de teljesen jól van, éli minden napjait, csak sajnos nagyon ingerlékeny lett.
2018. szept. 25. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
jesszusom...hát most nem nyugtattál meg. mindegy, nagyon remélem hogy nincs igazad. azért rohanok orvoshoz...
2018. szept. 25. 20:53
 3/3 anonim ***** válasza:

En igazan ne vagyok orvos, de a fenti valaszado a leheto legrosszabb lehetoseget irta. Nyilvan sajnos nem kizart, hogy igaza lehet, de kismillio masik oka is lehet, ami korant sem ilyen halalos. Eloszor is a lelki gondok okozhatnak testi tuneteket is. Ha meg kisse hipochonder is vagy, sajat bevallasod szerint, akkor meg bizonyara meg durvabbnak iteled a helyzetet, mint amennyire az.

A leirt tunetek valoszinu, hogy osszefuggnek egymassal.

Amugy, ha suliba jarsz, gondolom azon is sokat stresszelsz, meg faraszto a tanulas, a kimerultseg es a stressz is hozzajarulhatnak az ilyen tunetekhez. En iden erettsegiztem, es gimis koromban sokszor voltam hulla faradt, neha majdnem elaludtam oran.

Az emesztesi gondoknak is sok oka lehet: pl a stressz, vagy emlitetetted, hogy nem etkezel egeszsegesen, attol is fajhat a hasad idonkent. Bizonyos etelintoleranciak is okozhatnak emesztesi gondokat (pl laktoz-, vagy glutenerzekenyseg).

Egyebkent ok nelkuli hasfajasom, haspuffadasom nekem is tobbszor volt mar, idonkent rendszeresen is, nyilvan az aktualis stressztol vagy a sok kenyertol, konzervtol es zacskos levestol, amiken elek (en se eszek egeszsegesen).

A nagyfoku faradtsagot okozhatja a stressz es kialvatlansag, persze nem zarhatunk ki egyeb tenyezoket sem. Hogy mindent kizarj, a biztonsag kedveert egy verkepet nem art megnezetni. Szerintem ha a haziorvosodtol kersz beutalot egy rutin ver- es vizelet-vizsgalatra, akkor azzal sok gyakori bajt ki lehet zarni, tobbek kozott a vercukrot is merik. Ha a verkep jo lesz, akkor kicsit megnyugodhatsz.

A halucinaciokra igazan nem tudok mit mondani. Talan osszefugghet az alapveto lelkiallapottal, de ennek is szamos oka lehet.

Szerintem az a legfontosabb, hogy ne aggodd tul a dolgot, mert azzal csak fokozod a bajt. Mindenkeppen menj el haziorvoshoz, es minden tunetedrol szamolj be neki, es majd o eliranyit a szukseges kivizsgalasokra.

2018. szept. 25. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!