Kezdőoldal » Egészség » Férfiak egészsége » A spermiumnak kell 2-3 nap?

A spermiumnak kell 2-3 nap?

Figyelt kérdés

Olvastam a neten ilyen és olyan érveket is ellene mellette, és nem tudok dűlőre jutni akkor melyik oldalnak érdemes hinni.


Szóval van egy "elmélet" miszerint aki gyereket akar annak érdemesebb 2-3 naponta próbálkoznia ugyanis a hímivarsejtnek, spermiumnak is van egy életciklusa és ürítés után új termelődik ami mozgékonyságának csúcsát 2-3 nap alatt éri el.


Szóval ha az ember mondjuk egyik este ejakulál majd rá következő reggel is akkor a spermiumok mennyisége és minősége még nincs a csúcson, ennek következtében pedig kisebb az esélye a megtermékenyülésnek.


Volt aki írta hogy ők orvosi javaslattal csinálták így és sikeres is volt, mások kételkednek benne, a komolyabb weboldalak pedig nem igazán foglalnak ez ügyben állást.


Tudja ezt egyáltalán bárki is biztosra vagy ez csak egy feltevés és az orvosok is feltevés alapján teszik ezt a 2-3 naponta dolgot javaslatra?


2019. szept. 28. 12:28
 1/4 anonim ***** válasza:

Én meg azt hallottam, hogy a rövid időn belüli egymást követő menetek esetében nagyobb a megtermékyenyülés valószínűsége.

Tehát szexelsz reggel, aztán délelőtt vagy délben is.

2019. szept. 28. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
épp ez a bajom, te nem hallottad attól még lehet igaz, én ezt is azt is hallottam de hogy melyik az igaz, fogalmam nincs
2019. szept. 28. 13:08
 3/4 anonim ***** válasza:
Tudományos egzaktsággal nem lehet alátámasztani a vélekedést, ilyen irányú biológiai kísérleteket a dolog jellege miatt még nem végeztek.
2019. szept. 29. 06:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:

Engem is érdekelne a kérdésedre a válasz.

Illetve az is, hogy egyáltalán tényleg életképesek-e 2-3 napig. Helyesebben a megtermékenyítőképességük meg van-e 2-3 napig.

Az ember ahány oldalt olvas, annyi választ adhat a kérdésekre.

2020. aug. 4. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!