Kezdőoldal » Egészség » Fogak, szájápolás » Vissza kellene menni?

Vissza kellene menni?

Figyelt kérdés
Van egy fogam, amit tömtek tavasz környékén. Aztán egy idő után elkezdett érzékenykedni egy kicsit. Ekkor még volt néhény tömendő fogam, és mikor ezekkel mentem, mondtam, hogy mi a helyzet vele. Erre azt mondta, hogy mivel ez már sérült fog, előfordulhat ilyen. Később ez alábbhagyott, de júliusban, vagy augusztusban megint érzékeny volt ugyanúgy hideg italokra stb. Ez is elmúlt, rendesen ment minden, de tél környékén elkezdett nagyon enyhén és nagyon rövid ideig fájni. Januárban visszamentem fél éves ellenőrzésre, ekkor (persze volt másik 2 is, amit tömni kellett) azt mondta, hogy azért, mert a hátulja is romlik. Megcsinálta megint. Aztán utána 3-4 napig jó volt, abszolút semmit nem éreztem rajta, hogy ha hideg víz hozzáér fájna, vagy csak úgy magától. Aztán megint visszatért ez a fájdalom, ha lehet így nevezni, ugyan úgy rövid ideig és enyhén. Egy ideig használt, hogy rágózok, de már az sem mindig. Érdemes visszamenni? Csinálna vele valamit?

2017. febr. 4. 19:23
 1/4 A kérdező kommentje:
Azt elfelejtettem írni, hogy naponta többször fáj.
2017. febr. 5. 10:49
 2/4 anonim ***** válasza:
Lehet, h érdemes lenne gyökérkezeltetni. Meg kéne röntgenezni, a kép alapján lehet pontosan eldönteni.
2017. febr. 11. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
És röntgenre a fogdoki küld, vagy nekem kell menni?
2017. febr. 11. 23:51
 4/4 anonim ***** válasza:

Maszek fogdokik többségének van saját röntgenje, a panaszod alapján remélhetőleg magától is felkínálja. Ha mégse, kérdezz rá.

Az állami fogászatokon nincs mindenütt röntgen, ott többnyire előjegyzéssel el kell menni egy másik helyszínre, ahol megcsinálják.

2017. febr. 12. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!