Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Miért nem az immunrendszerre...

Miért nem az immunrendszerre helyezzük a hangsúlyt a stresszeltetés helyett? Mindenhol azt tapasztalom, hogy akik lazábbak, sokkal kisebb eséllyel betegszenek meg.

Figyelt kérdés

Nekem egyetlenegy ismerősöm kapta csak el a covidot, de ő parázott is tőle. Elég sok embert ismerek, de akik lazábban veszik, és szerintük csak átverés az egész, senki sem kapta el, pontosabban senki sem lett beteg. Ellenben másutt meg azt hallom, hogy rettegnek és hogy milyen sok ismerősük betegedett már meg. Egyértelműen látszik, hogy inkább azoknál okoz problémát a covid, akik félnek tőle, akik mantrázzák a maszkhasználat fontosságát, korlátozásokat akarnak stb., míg a lazábban vevőket valahogy elkerüli a vírus. Ez persze csak mindkét oldalt erősíti a saját nézeteiben, a rettegők még jobban rettegnek a szkeptikusak meg még inkább birkának nézik a többieket.

Azt látom, hogy minderre pedig még a média is ráerősít. Tavaly az influenzajárványokkor folyamatosan arról beszéltek, hogy mit tehetünk, hogy ne kapjuk el az influenzát, hogyan erősítsük az immunrendszerünk, együnk vitamindús gyümölcsöket, most meg mintha ez tabu téma lenne. Pedig a vitaminok nagyon fontosak, különösen a C és D-vitamin, az immunrendszer karbantartása friss levegővel, szaunázással, sporttal, stb. Ezeket most elvették. Fújják a fertőtlenítést, pedig a túlzott fertőtlenítéssel a szervezet első védekező rétegét tüntetjük el. A maszk lehet, hogy véd attól, hogy kevesebb vírust fújjunk másra, de a baktériumok és vírusok többsége nem ártalmas, hanem hasznos, és ennyivel kevesebb hasznos inger is éri a szervezetet, nem fog dolgozni az immunrendszer, max azokat a baktériumokat kapja, amik megtelepszenek a maszkban, ami szintén nem szerencsés. Ráadásul a félelem, a stressz, a depresszió pont gyengíti is a szervezetet, nem kis mértékben.

A TV-műsokrokban meg sem hívják a másik oldalt képviselő orvosokat, a sajtóban az ellenoldal cikkeit nem engedik megjelenni, azok az orvosok, akik másként látják, meg sem szólalhatnak, maximum szűk körben az interneteten, de ott is cenzúrázzák őket. Csak azt lehet, hallani, hogy mennyire félni kell, de hogy tehetnénk is ellene, hogy megelőzzük, azt nem. Pedig pont a vita vihetné előbbre az ügyet, minél több különféle meglátás, ami konstruktív módon hasznosulhatna.

Miért csinálják ezt? Nem az lenne a cél, hogy ne kapjuk el a vírust, vagy ha el is kapjuk, legyünk rajta túl minél könnyebben, hogy ne kerüljünk kórházba?



2020. nov. 16. 11:06
 1/4 anonim ***** válasza:
54%

hát én sajnos nem ezt látom, mert barátnőméket pl olyannyira nem érdekelte a vírus, hogy maszk nélkül találkozott a család. Most mindenki lebetegedett.

Viszont igen van ilyen példa is a szomszédunkban a boltosok, ők az elejétől nem foglalkoznak vele, pedig mindkettő veszélyeztetett csoportba tartozik, de úgy tűnik nincs bajuk.

Hát nem tudom, de az biztos, hogy hiába mondják ezt a hatalmas izolációt nem tudom hogy pl. a szülőkre, nagyszülőkre milyen mentális hatással lenne, akik ugyanúgy járnak vásárolni stb stb ha azt mondanánk, hogy akkor tavaszig nem találkozunk...ezt kellene tenni nyilván, de helyette marad a félelem , hogy mikor nyírod ki a családod és nem tudsz mit tenni..

2020. nov. 16. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
91%

Én foglalkozom vele, betartom a szabályokat, mert be kell... Ettől függetlenül meg vagyok róla győződve, hogy én nem fogom elkapni, vagy ha még is, akkor bízom az immunrendszeremben annyira, hogy simán leküzdi. Vitaminszedés, séta a friss levegőn, illóolajok pl. teafaolaj párologtatás (ha valaki nem tudja mire jó, olvasson utána) és "tudatmódosítás". Értem ez alatt azt, hogy a rettegés helyett, szavazz bizalmat a szervezetednek!

Szerintem ennyi a titka az egésznek. Nem csak most, hanem életre szóló programként.

2020. nov. 16. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
78%

Illóolaj? Én is azzal igyekszem a lakás levegőjét fertőtleníteni, méghozzá a Onguard nevű olajjal. Nagyon drága volt, de sajnos nekünk most fokozottan kell vigyáznunk , hogy amikor itt alszanak időnként a szüleim, ne kapjanak el semmit.

Én is ezzel próbálok egy kis plusz védelmet adni.

Azt nem tudom még, hogy mennyire hatásos, én még csak most ismerkedem az olajokkal.

Amúgy nagyon klassz dolog, van olcsóbb és drágább olajam is, de azt kell hogy mondjam hogy a 800 ft-os borsmentából 10 csepp sem elég ahhoz, hogy érezzem az illatot, a doterrásból meg tényleg 4-5 csepp is elég.

No de ez nem a reklám helye, csak most hogy írod, én is ezzel próbálkozom most a vírus alatt.

Most kezdtem el beleásni magam az illóolajok világába.

Valamiért én is azt érzem, hogy valahogy ez nagyon nem normális ahogy most az emberek élnek...pedig én évek óta maszkban dolgozom telente az influenza miatt, és nem szerettem influenzás időszakban zsúfolt büdös kocsmákba beülni, de kb ennyi. Egyszerűen hosszú távon nem tartom életszerűnek és kivitelezhetőnek, hogy az ember mindent tökéletesen csináljon.

Max a teljes izoláció a családtól és mindenkitől lenne a legbiztonságosabb , de kérdem én az jó hatással lenne az idősebb szülőkre , nagyszülőkre?

Hát szerintem mentális biztosan nem és az bizony gyengíti az immunrendszert, mert a folyamatos félelem, szorongás a vírustól.

Én is félek és én is szorongok, de akkor is egyszerűen a teljes izolációt megoldhatatlannak tartom.

2020. nov. 16. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
85%

Énsem tartom magam pronak az olajokból, de szerintem nagyon nagyon jó dolog, érdemes kicsit beleásnia magát az embernek. Alapból szeretek visszanyúlni a gyökerekhez és a megelőzésre helyezni a hangsúlyt. Gyógyteákkal, vitaminokkal, olajokkal, illóolajokkal, stb.

Most éppen eukaliptusz és grapefruit kombó párolog itthon. Az eukaliptusztól én pl. sokkal frissebbnek, könnyebbnek érzem a levegőt, mintha könnyebben lélegeznék. A grapefruit kicsit nyugtató hatású egy stresszes nap végén. A teafaolaj antibakteriális hatású, bár elég szúrós az illata, így azt pl. citromfűvel szoktam kicsit lágyítani. És akkor én csak egy-egy tulajdonságukat ragadtam ki. Arra érdemes odafigyelni, hogy 100% tiszta és természetes legyen. A legolcsóbbak általában nem azok.

2020. nov. 16. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!