Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Lányok! Veletek is volt, hogy...

Lányok! Veletek is volt, hogy terhesség alatt bepisiltetek?

Figyelt kérdés

Annyira kínosan érzem magam. 8 hónapos terhes vagyok, és a héten már 3. alkalommal esett meg, hogy nyilvánosan bepisiltem.

Először hétfőn hazafelé menet történt, az utcán. Akkor lehet, hogy előtte kicsit sokat ittam. Akkor hál' istennek senki nem látott, és nem is sokat pisiltem be, a végére még odaértem wc-re.

Másnap már szerencsére nem kellett mennem sehova. Szerdán viszont igen, és oda is figyeltem, direkt rekord keveset ittam. Aztán amikor hazamentem bepótoltam az ivást. Meg is lett az eredménye, pár óra múlva tv-zés közben egyszer csak érzem, hogy folyik valami. Először megijedtem, azt hittem, elfolyik a magzatvíz, de mivel az még korai lenne, rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen csak minden előjel nélkül bepisiltem. Aztán következő nap (amikor szintén keveset ittam, szóval nem is értem) a szőnyegboltban voltunk szőnyeget venni a gyerekszobába a férjemmel, és itt is ugyanez történt, mint előző nap TV-zés közben, azzal a különbséggel, hogy itt már a wc-re tartottam, mert éreztem, hogy kell. Borzasztóan kínos volt elmondani az eladónak, hogy legyenek szívesek feltakarítani, mert összepisiltem a parkettájukat (egy hatalmas tócsa lett a földön). Ráadásul így kellett hazamennem (2 óra a dugóban pisisen...)

Az utolsó tegnap történt, amikor a boltba mentem (csak a sarokra, mert borzasztóan éhes voltam). Itthon elmentem wc-re, aztán nekiindultam. A boltban éreztem, hogy kell már megint pisilnem, és az sem segített, hogy a kicsi folyton rugdos. Beálltam a sorba, de rengetegen voltak előttem. Gondoltam, hogy hagyom az egészet a francba, és inkább hazamegyek, mielőtt baj lesz. Hát elindultam, de nem jutottam el a lakásig. Ráadásul lakógyűlés volt, szóval az egész ház látta, ahogy ősszepisilem magam. El akartam süllyedni a föld alá.

Nem tudom, mit csináljak. Akiket ismerek, senkinek nem volt ilyenje. 28 éves vagyok, először várok gyereket, és szerintem nem normális, hogy 20 percig nem bírom visszatartani a vizeletemet. Veletek is volt ilyesmi? Szerintetek mit kéne tennem? Hordjak pelenkát, vagy mi? xd



#terhesség #bepisilés #vizelettartási nehézség #nyílvános bepisilés #nyilvános nadrágbapisilés #nyilvános bepisilés terhesség alatt
2022. jan. 9. 15:07
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
97%
Most nem szégyen ha felcsapsz egy Tena betétet. Ez az állapotoddal jár, ismertem olyan terhes anyukákat akik szintén folyton rohantak pisilni. Szerintem inkább egy betét, minthogy bepisilj valahol. Adna egy biztonságérzetet is.
2022. jan. 9. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Hát ezt normálisnak azért nem mondanám. Kérd ki orvos véleményét.
2022. jan. 9. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
90%
Ez azért tényleg nem normális.Nekem 4 gyerekem van,be soha nem pisiltem,olyan előfordult,hogy annyira nevettem,vagy nagyobbat tüsszentettem,köhögtem,és volt egy kis vizelet csepegés,de nem minden előjel nélkül rendesen bepisiltem.Betétet amúgy használtam,mert bővebb folyásom is volt,így nem volt kínos helyzet sehol.
2022. jan. 9. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

1-es! Betéttel próbálkoztam, de sajnos kevés volt, átázott.

2-es! Igen, el fogok menni orvoshoz, már kértem időpontot. Vele szemben is kínosnak érzem ezt elmondani, szóval nem tudom, hogyan fogom.

3-as! Vizeletcsepegésem egyébként nekem is van, szóval arra is gondoltam, hogy azzal összefügghet. De ha neked nem volt ilyen, akkor nem tudom, az enyém mitől lehet.

2022. jan. 11. 11:45
 5/11 anonim ***** válasza:
75%

"Igen, el fogok menni orvoshoz, már kértem időpontot. Vele szemben is kínosnak érzem ezt elmondani, szóval nem tudom, hogyan fogom."


Atyaég! Felnőtt nő vagy, aki lassacskán egy gyerekért is felelős... És nem mered elmondani az orvosnak, hogy miért fordulsz hozzá?!?!? Ez most komoly?

2022. jan. 11. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Ezen én is felszisszentem. Kinek mondanám el ha nem az orvosomnak a problémámat, bármekkora is?!
2022. jan. 11. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Értem, értem, csak nagyon kínos. És ő is ember, szóval ki tudja mit gondol majd rólam...

Egyébként túl vagyok rajta. Azt mondta, hogy a nők 90%-nak van vizelettartási nehézsége a terhesség alatt, és abból 30%-nak olyan súlyos, mint nekem. Javasolt intimtornát, meg egy olyan bugyipelenkát, ami nem látszik ki annyira. Szóval megkönnyebbültem. Köszi a válaszokat! :)

2022. jan. 14. 23:36
 8/11 anonim ***** válasza:
Kérdező, ilyen a Tena Pants S/M Normal, attól függ melyik méret kell neked. Tényleg szép fehérnemű látszata van, nem venni le róla hogy bugyipelenka. Ha gondolod keress rá a neten :)
2022. jan. 15. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Múlt februárban megszületett a kicsim. Imádom, és ő a MINDENEM, viszont az inkontinenciától még mindig nem tudtam megszabadulni. A szülés után pár hétig a székletem visszatartásával is küzdöttem, olykor sajnos eredménytelenül, mivel egyszer kétszer a kaki is a bugyimban landolt. Ezen szerencsére már nagyjából túlvagyok, bár igaz, hogy indokolatlanul sokszor van hasmenésem, és emiatt is kerültem már szégyenbe (bizony, a pelenka sem tart meg mindent...).

Viszont, ami súlyosabb, az a pisi. Az egyszerűen mindig becsorog. Hol jobban, hol kevésbé. Elég kínosnak érzem, hogy a kicsim már lassan szobatiszta lesz (jó, még messze van, de tény, hogy nagyon gyorsan nő...) én meg szégyenszemre bugyipelenkát hordok... Az orvos javasolt tornagyakorlatokat, de sajnos azok sem segítettek túl sokat. Persze nem hagytam fel velük, de hónapok alatt alig tűnt fel egy hajszálnyi javulás (másodpercekkel bírom tovább tartani). Mit tehetnék szerintetek?

2023. jan. 12. 23:11
 10/11 anonim ***** válasza:

Keress másik orvost.

Amúgy nem kell ám ilyen részletességgel ecsetelned a problémád, nagylányok vagyunk, felfogjuk. Mondjuk elég lett volna eddig írnod: " szülés után pár hétig a székletem visszatartásával is küzdöttem, olykor sajnos eredménytelenül." Tudod, ebből eléggé egyértelmű a mondatod folytatása...

2023. jan. 12. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!