Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Hogyan lehet ellazulni úgy a...

Hogyan lehet ellazulni úgy a nőgyógyásznál, hogy ne fájjon a vizsgálat rettenetesen?

Figyelt kérdés

Szűz vagyok. Gyerekkoromban volt egy balesetem, ami miatt volt nőgyógyászati műtétem, és rettenetesen félek a nőgyógyászoktól. Már korábban is voltam nőgyógyásznál vizsgálaton, akkor is fájt az egész, de múlt héten megint el kellett mennem folyás miatt, és azt hittem, hogy nem bírom ki. Egyszerűen nem tudok lazítani. Remegett a lábam egész vizsgálat alatt. Az orvos rendes volt, megállt, nyugtatgatott, próbált beszéltetni is, de nem ment. Annyira szégyellem is magam miatta, hogy más nő felugrik a vizsgálóasztalra, szétteszi a lábát, megvizsgálják, aztán kijön, én meg előadom a hattyú halálát, de nem tudok mit tenni. Úgy érzem magam, mint akit megaláznak. Nemsokára megint kell mennem, és már előre félek a vizsgálattól. Az orvost is tuti dühíti, ha nem is mutatja, hogy ezt kihozom az egészből, de mit tudnék tenni? Ott feküdni nyugodtan számomra lehetetlen, amikor egy vadidegen túrkál ott, amit más még nem is látott. Szinte begörcsöl a hüvelyem, úgy érzem. Tudom, hogy a saját érdekem, hogy ki legyen kezelve minden nyavajám, de mégis. Nem vagyok egy nyafogós fazon. Gyomortükrözést is kibírtam, de ez a nőgyógyászati vizsgálat a mumus nálam. És a legszörnyűbb az egészben, hogy félek nekiállni szexuális életet élni a barátommal is, mert attól félek, hogy az is ugyanúgy fájna, amikor ujjaz, mint a vizsgálat. Pedig tudom, hogy nem, és a kettőt össze sem lehet hasonlítani, de akkor is. Van valami tippetek, hogy mivel készíthetném fel magam a legközelebbi alkalomra? Gondoltam az alkoholra is. De ha keveset iszok, az semmilyen hatással nincs rám, részegen meg nem mehetek oda.


Előre is köszönöm a válaszokat!


2009. máj. 16. 17:37
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

1) NE neveld arra az idegrendszeredet, hogy ha félünk, akkor iszunk. Egy "tökös" csaj, aki nyikk nélkül kibír egy gyomortükrözést nem ilyen.:)

2) Azonnal keress fel egy nőnemű nőgyógyászt. Miért írom ezt? Mert a kérdésedben van egy lényeges szó: "...mint akit megaláznak". Ráérsz férfiakhoz menni akkor, ha elmúlik ez a parád.

3) Mély KIlégzések. Ha ez felületes, pusztán attól is idegesek leszünk.

4) Minél jobban félünk valamitől, annál tudatosabban kell törekedni arra, hogy ellazítsd magad.


Az, hogy korábban rémes élményeid voltak, és az, hogy mennyire vagy URA magadnak- kettő.

Drukkolok és nehogy feladd! A pia nem segít, de az, ha szembe nézel (röhögöd) a félelmeddel igen! Más nem.

2009. máj. 16. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%

Még valami. Azért is lenne fontos, hogy az összes létező gáttáji izmodat elernyeszd, és ezt az állapotot tartsd a vizsgálat ideje alatt, mert így sosem fog kiderülni, hogy azért fáj a vizsgálat, mert kőmerev vagy, vagy, mert a műtéted okán maradt valami...

Próbáld nem tartani magad, hanem ernyedten "lógni hagyni az izmaidat" miközben vizsgálnak, csak hagynd, hogy megtörténjen.

2009. máj. 16. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
36%
Én nem ajánlom a nőnemű nógyógyászokat, mert nagyon bunkók! Egy nő nem fog nyugtatgatni, mint egy féfi, hanem le fog tolni, hogy nem bírod ki a vizsgálatot! Ha nem akarod, hogy örökre elmenjen a kedved ettől, ne menj nőhöz!
2009. máj. 16. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
88%

Kedves mélyértelmű utolsó az a nőgyógyász, akivel találkoztál lehet, hogy bunkó volt, de te sem lehetsz túl értelmes, ha ebből megállapítod, hogy az összes női nődoki bunkó.

Nem, nem mind az, és nem számít, milyen nemű, ha normális a beteg- az orvos is az általában.

Veled mondjuk el tudom képzelni, hogy az összes bunkó lenne. Gratulálok, hogy próbálod még jobban elvenni a kedvét annak, akinek amúgy is van félni valója az orvosoktól és gratulálok, hogy általánosítasz, az ám az intelligens dolog!

Pont.

2009. máj. 16. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat!

A környéken egyetlen nő nőgyógyász van, de ő róla nem sok jót meséltek (nem huszad rangú forrás, hanem édesanyámnak és nagynénémnek volt vele negatív tapasztalata, ezért nem is szívesen mennék hozzá). De a többi tanácsodat megfogadom. A piát nem is gondoltam komolyan annyira, de már tényleg nem tudtam mit kitalálni. De nagyon jól esett, hogy végig olvastad, és próbálsz segíteni. Köszönöm szépen!

2009. máj. 16. 18:43
 6/13 anonim ***** válasza:
0%
Semmi közöd hozzá, minek szólsz bele, én is csak elmondtam a véleményemet! Na és látod, a kérdezőnek is vannak tapasztalatai a nőkkel kapcsolatban! Erről ennyit!
2009. máj. 16. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
De nekem férfi nőgyógyásszal is van negatív tapasztalatom. Az előző ugyanis egy tapló volt. Mégsem általánosítok, és mondom azt, hogy minden férfi nőgyógyász bunkó. Ahogyan azt sem mondom, hogy minden női nőgyógyász az. Van köztük egy olyan, aki igen. De ettől még a többi lehet normális. Ahogy az én nőgyógyászom is kedves, de mint már mondtam, volt bunkó férfi nőgyógyászom is. Szóval légyszíves ne bántsd azt az egy embert, aki tanácsot adott nekem. Nem akart ő rosszat. És neki van igaza. Nem elijesztened kellene. Nem kell általánosítani.
2009. máj. 16. 18:52
 8/13 anonim válasza:
73%

OFF:

Tévedsz, ahhoz minden jóérzésű embernek köze van, ha bunkón általánosítasz. Hirdethetnéd kicsit halkabban is, hogy tényleg elég sötét primitív vagy- először én is túlzásnak tartottam a mélyértelmű jelződ rád, amit előttem szóló írt, de úgy tűnik, neki van igaza ...


ON

Kedves Kérdező!

Akár férfi, akár nő az illető, az én javaslatom az, hogy hívd fel telefonon és mondd el neki az összes félelmedet, eddigi rossz tapasztalataidat.

A neten rendel egy nagyon kedves, idős doktorbácsi, akinek a válaszaiból sugárzik az emberség és a betegek szeretete, tisztelete. Javaslom, akár anonym módon tedd fel a kérdésed Neki- segíteni fog. Tapasztalat. ;)

Nekem egy nagyon régi, rossz élményem az, amikor az akkori nődokim közölte az altestemre, hogy "Hűűű, de aranyos!"

Én is női orvosokhoz mentem ez után, bár a férfiakban jobban bízom. Évek kellettek hozzá, de elmúlt a félelmem.

És akkor a dokibácsi oldala:

[link]

2009. máj. 16. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
60%

Kérdezőnek:

Köszönöm, hogy velem ellentétben Te türelmesen és kedvesen reagáltad le általánosítót.

A magam részéről tiszta szívből drukkolok, hogy sikerüljön felül emelkedned a parákon, és hogy ha önmagadat csak sokára is tudod majd ellazítani, de az izmaidat azért arra az időre képes legyél.:)

Ha szeretnél még bátorítást, nyugodtan írhatsz privit is.

Hajrá!

2009. máj. 16. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Hamvas Ferenc doktor úr nemcsak a netes válaszaiban, hanem élőben is ilyen. Ha elérhető neked, akkor szerintem akár őt is felkeresheted, türelmes, higgadt, nagyon normális ember!
2009. máj. 16. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!