Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Szerintetek ez lehetett vetélés?

Szerintetek ez lehetett vetélés?

Figyelt kérdés

Még kb. 17-18 éves koromban történt ez, csak most jutott eszembe.

Egyik reggel felkeltem, és éreztem, hogy megjött. Felálltam az ágyból, és abban a pillanatban elkezdett görcsölni a hasam, és elkezdett ömleni belőlem a vér. Gyorsan odaszorítottam egy törölközőt és rohantam a fürdőbe, anyu meg épp bent volt, és kérdezte, hogy mi történt. Mondtam, hogy megjött, de nagyon erősen folyik. Elvettem a törölközőt, ami addigra totál átázott és beleálltam a kádba, és csak folyt...aztán egyszer csak elállt. Arra nem emlékszem, hogy utána rendes menzeszem volt-e, de ez nagyon durva volt, megijedtem rendesen.


Aztán most elkezdtem gondolkozni, hogy akkor naiv hülye fejjel megengedtem az akkori barátomnak, hogy kis ideig gumi nélkül betegye. Ezt pár alkalommal játszottuk el. Szerintetek lehet, hogy terhes voltam, csak elhalt? És a következő menzeszkor ürült ekkora vérzéssel?


Azóta van egy stabil, lassan 4 éves kapcsolatom, azóta szedek folyamatosan fogamzásgátlót is. De ez most eszembe jutott és egy ideje foglalkoztat, gondoltam kikérem róla más véleményét is, mert érdekel. :)


2012. ápr. 23. 14:45
 1/6 anonim ***** válasza:

Lehetett.

De az is lehet, hogy éjszaka szimplán felgyűlt a vér, és mikor felkeltél kifolyt. Reggel nekem is ömleni szokott:D

2012. ápr. 23. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Míg nem szedtem gyógyszert, elég erős vérzésem volt. Mikor először megjött, akkor 2 hétig is megvolt sokáig, ezért gyógyszert is szedtem rá, a gyerekorvosunk férje nőgyógyász, ő adott akkor valamit. De azért szerintem az kicsit durva lett volna sima menzesznek, hogy mire a fürdőbe értem megtelt egy törölköző meg még utána is folyt csomó ideig...
2012. ápr. 23. 14:51
 3/6 anonim ***** válasza:

Hát ez már sosem derül ki.

A 2 hétig tartó vérzésed nem vizsgálták ki akkor?

2012. ápr. 23. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Kivizsgálták, azért kaptam rá akkor valami gyógyszert, de fogalmam sincs rá már, hogy mi volt pontosan. Aztán szépen beállt, igaz sose volt nagyon kevés, de mióta fogamzásgátló szedek, na azóta a legjobb. :) 3-4 nap és el is múlik, és nagyon kevés is.


Csak most ez foglalkoztat egy ideje, olyan fura, hogy lehet, hogy egyszer már terhes voltam és nem tudtam róla...már nagyon szeretnék kisbabát, állandóan erre gondolok, mikor lesz már végre. :) Csak még kicsit várunk vele.

2012. ápr. 23. 14:58
 5/6 anonim ***** válasza:

Egyébként a terhességek nagyon nagy része végződik olyan korai vetéléssel, hogy a nő észre sem veszi.

Kár ezen rágódni. Az ilyen korai vetélésnek ált. jó oka van. Pl. olyan fejlődési rendellenessége lenne a babának, hogy életképtelen lenne.

Szóval szerintem ne foglalkozz vele.

2012. ápr. 23. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
"És a következő menzeszkor ürült ekkora vérzéssel?" Nem a vetélésnél azonnal vérezni kezdesz. Nem várja meg vele a következő menstruációt.
2012. ápr. 23. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!