Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Hajhullás miatt fontolgatom,...

Hajhullás miatt fontolgatom, hogy halasztok az egyetemen? Szerintetek is hülye vagyok? :/

Figyelt kérdés

Már több, mint egy éve hullik, eddig nem találták meg az okát. Talán most végre jó helyre kerültem, egy nagyon alapos hajgyógyászhoz, aki tervbe vett egy csomó olyan vizsgálatot, amit korábban nem csináltatott meg egyik orvos sem. De már nagyon sok kihullott, most megint annyi jön ki, hogy az valami iszonyat. csak már nagyon kevés van:/ Eddig sem volt egyszerű. Az utolsó évem olyan volt, hogy emiatt sokszor olyan rossz kedvem volt/annyira utáltam, hogy csomót lógtam miatta a suliból. Csak ot ezt tolerálták. Most viszont felvettek orvosira, most kezdenék. De félek, hogy ha nagyon súlyos lesz a dolog, úgy elmegy minden önbizalmam és olyan depressziós leszek, hogy kudarcot fogok vallani az egyetemen. Ott nem tehetem meg azt, amit a gimiben. Lehet, hogy nem ide kellett volna feltennem a kérdést, hanem a tanulmányokhoz, de bégül is az egészséggel is kapcsolatos a dolog. Szerintetek nevetséges, hogy emiatt passziválni szeretnék? Csak ugyanakkor ott a dolog másik oldala, hogy már így is 20 éves vagyok, ráadásul az orvosi 6 év, és max. 4 féléve passziválhatok.

20/L



2012. aug. 27. 00:08
 1/10 anonim ***** válasza:
45%

Szerintem nem nevetséges, de mi lenne, ha vennél parókát?

Ha mondjuk 2-3 hónapon belül helyrehoz a hajgyógyász, akkor a fél év felét hiába passziváltad.

2012. aug. 27. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
a gondolatától is kiráz a hideg. ráadásul koliba mennék, úgy meg aztán végképp... elfuserált dolog lenne.
2012. aug. 27. 01:26
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem fontosabb az egészséged, inkább halassz egy félévet és kettőt és szedd magad össze, mintsem a stressz miatt annyi legyen a sulinak. Remélem nem valami olyan komoly dolog.... :S

Vigasztaljon az, hogy most oly mindegy, hogy 20 vagy 21 évesen kezded el. Az az 1 év tényleg nem számít már.

2012. aug. 27. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
45%
Hű, ez nehéz kérdés. Nem élheted le az életedet bújkálva, ugyanakkor lehet, hogy kéne egy kis idő, míg összekapod magad, ... csakhogy nagy kérdés, hogy magadban, mindenféle kötöttségek nélkül vajon nem a depid uralna-e, mert szerintem igen. Másik gondolat, hogy ha ezt épp orvosin nem tolerálják, akkor hol máshol?
2012. aug. 27. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Hát ebben igazad van. Nagyon kéne nekem a pihenés, ez volt az eredeti terv is. Csakhogy itthon is olyan állapotok uralkodnak, hogy... ebbe csak beleőrülni fogok. Tehát marad az, hogy megyek egyetemre. Viszont így meg a hajhullás miatt fogok bekattanni, és utálni fogok emberek közé menni, ha olyanom van, plusz nem tudok 100%-kal a tanulásra koncentrálni. Percenként gondolom meg magam, hogy akkor most megyek, vagy nem. Pedig lassan ki kéne találni, hiszen szeptember 3-án már beiratkozás:(
2012. aug. 27. 11:54
 6/10 anonim ***** válasza:
Mindig lesznek olyanok, akik kiállnak melletted, és akkor már a többség majdnem mindegy lesz. Szerintem jobb belevágni, és tudomásul venni. Én pasiként azt mondom, hogy szimpatikus vagy, nem zavarna a hajad, más kérdés, hogy apád lehetnék kis híján, de ettől még általánosságban is igaz, hogy nem zavarna. Sokkal zavaróbb, ha Te magad nem fogadod el! Jó indok arra, hogy minden problémát erre fogj, hogy emiatt nem szeretnek, stb. És ez sok esetben tévút. Idővel majd elfogadod, addig meg legyél fogékony azokra, akiknek így, ahogy vagy, bejössz majd!
2012. aug. 27. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Miért lenne hülyeség? Ha te így érzed, akkor ne kezdd el.

Egyébként ha kiderül, hogy a stressztől hullik a hajad, akkor nem ajánlom az orvosit...

2012. aug. 27. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim válasza:
Szia! Tudom, hogy már nincs jelentősége a válaszomnak, mert későn írok. Remélem, hogy halasztottál. Az egészség az első és az, hogy élvezd az életet. Semmi mással ne törődj. Amíg nem adottak a körülmények addig ne vesd bele magad ilyen nehézségekbe, mint az Orvosi Egyetem.
2012. nov. 5. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Elkezdtem:) Szerencsére. Az magánéletem kész katasztrófa. Ha nem lenne az egyetem, ami jelenleg értelmet ad az életemnek, már rég súlyos depresszióban fetrengenék. Nem mondom, hogy most teljesen jól vagyok, de legalább van célom, és nem nyalogatom a sebeimet. A hajam még hullik, de még nem adtam fel az ok keresését:) Egyébként köszönöm a válaszokat :)
2012. nov. 5. 20:23
 10/10 anonim válasza:
De ugye ha rendbe jöttél akkor visszanő a haj? Én sajnos nem vagyok orvos, így nem vetem magam bele mélyebb elemzésekbe. Viszont abba biztos vagyok, hogy egy kemény egyetem sok stresszt és szorongást, holtpontokat okoz. A maximumot kihozza az emberből. És ha az ilyen erőfeszítéseket nem támasztja alá egy jó közérzet/megfelelő egészség akkor az ember tönkremehet benne. Te hogy bírod? 19/f
2012. nov. 6. 04:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!