Létezhet olyan élőlény, aki megbánta, hogy megszületett?

Vagyunk páran. Csalódás és életkedv nélkül élünk köztetek. És hozzá járul ehhez a szülői minta, a nevelés, az oktatás, a kilátástalan munkaerő piac, az, hogy sokan kihasználnak, az, hogy nem kapunk köszönetet a legnagyobb tetteinkért sem, az, hogy reggel a buszon lökdösöl, de szólni nem szólsz, akkora paraszt vagy, az hogy nincs pénz, idő pszichológusra ez akitv sportra, az, hogy nem elég 2 munkát vállalni a megélhetésért, de a pénzt ellopják tőlem a szakmunkások, amikor felbérelem őket, a munkát jobb esetben nem csinálják meg, rosszabb esetben kárt csinálnak munka helyett, a cigány ez után még kést rám és fenyeget, a rendőr nem segít....

A főnököm nem becsül semmire.

A feleségem szoba se áll velem.

Szóval minek örüljek? Annak, hogy mindennap rémálmom van, mert 40 évesen is arról álmodok, hogy apám jó szokása szerint haza jön, üvöltözik és véresre veri a 3 gyerekér és az asszonyt?

Tudod én sérült vagyok. Nem szoktam dicsekedni vele, vagy sajnáltatni magam, mert próbálok nem belehalni a valóságba. De kvára nehéz és nincs nap, hogy többször ne gondolnék arra, hogy kár volt megszületni. Csakhogy ez nem egy választás. Az a választás, hogy én nem leszek olyan sz@r ember, mint az, akik miatt ide kerültem.