Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Ezzel mit csináljak?

Ezzel mit csináljak?

Figyelt kérdés

Sziasztok! 2018 nyarának elején történt a dolog. Akkori osztálytársammal hazafelé tartottunk, mikor az évfolyamtársainkkal találkoztunk. Nem volt túl jó a kapcsolat...

Beszólogatással kezdődött (ő beszólt, én csak akkor szóltam vissza ha nagyon sértett már a beszólása, ilyen kb 10-vől 2 volt), de aztán odáig fajult hogy megötütt és én a földre kerültem, nem volt verekedés. Egyszer megütött, én kidőltem egy pillanatra, majd arra eszméltem rá, hogy mondja hogyha nem állok fel most akkor megteszi mégegyszer, felálltam elfutottunk. Szüleim hívták a rendőrséget, de már nem voltak ott. Kórházban voltam, nagyobb elváltozást nem találtak, de az álkapcsom azóta is kattog.

Most valamilyen közvetítőhöz került az ügy, mivel mint kiderült nem ez volt az első esete. Így gondolom próbálják elkerülni azt, hogy az ügy bíróság elé kerüljön. A közvetítőnél (vagy nem tudom hogy hívják bocsi) meg elvileg kompromisszumot kéne kötni.

Az a kérdés hogy ilyenkor én mint sértett mit kérhetek a lelki traumáért amit ezek okoztak?

U.I: a beszólogatások mindennaposak voltak, mivel egy iskolába jártunk, nagyon ritkán szóltam vissza, de akkor sem kifogásolhatóan (pl, hagyd már abba légyszi), míg az ő beszólásai durvábbak voltak (pl.: vörös g**i, zsidó (ami amúgy nem vagyok ezért fura), b**i, meg kb az összes többi elképzelhető inzultálás)

F/16


2020. jan. 16. 18:51
 1/2 anonim ***** válasza:
"Ez a mező üres"
2020. jan. 16. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

"(pl.: vörös g**i, zsidó (ami amúgy nem vagyok ezért fura), b**i"


Zsidó nem vagy, de b..i viszont igen? :D

2020. jan. 16. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!