A pszichológus-páciens terápiás kapcsolatnak van elévülési ideje?
válasza:Nem nincs. Súlyosan etikátlan viselkedés lenne ez a pszichológus részéről és ha ez be is következik, akkor abból a partnerségből a pszichológus párkapcsolatot akar kovácsolni tudva azt, hogy helytelen amit tesz.
Ha a terápiát közös megegyezéssel megszüntetitek, akkor esetleg megmaradhat az alap barátsági felállás, de ez sem lehet olyan, hogy akkor pénteken üljönk be valahova sörözni (hisz ez kb olyan lehetne a kezelőd számára, mintha "ingyen" kezelne, ebbe meg valószínűleg úgy sem fog belemenni)
válasza:1-5-10évvel később is felmerül, hogy a kávézgatás során miről beszélnétek?
Mert bármit mondasz felmerül, hogy azért mondod, hogy ő valamilyen formában reagáljon a jelenlegi helyzetedre annak fényében amit x évvel ezelőtt tudott rólad. Ez viszont megint elvezet oda, hogy ingyen terápiát akarsz.
Sajnos egyszerűen nincs arra mód, hogy olyan dologról beszéljetek, ami nem arra enged következtetni, hogy ingyen tanácsot akarsz.
Ha szeretnéd folytatni, akkor kérj új időpontot, ha munkakapcsolatba akarsz kerülni vele, akkor a megkeresésekor tisztázd, hogy ez egy ilyen típusú megbeszélés lesz és xy lesz a téma.
Én nem tudnám elképzelni, hogy egy volt páciensemmel csak úgy beüljek valahova, akármennyire is jó fej volt. Ez nem lenne méltó egyikünkhöz sem.
Szerintem az már régen rossz, ha azt feltétezi a pszi a megkeresés alapján, hogy ingyen terápiát akarunk tőle... de értem a gondolatmenetet. És jó tudni, hogy miféle gondolatok fordulhatnak meg egy gyakorló pszichológus fejében, mikor egy volt páciens - akármilyen indokkal is - de közeledni próbál.
Mondjuk nekem van a leíráshoz képes másféle tapasztalatom is: jártam korábban munkahelyi pszichológushoz, s bár nem fogtunk terápiába, azért sok dolgot megosztottam vele az ülések során. Kávéra nem biztos, hogy beülnék vele, de szoktam méltatni a munkásságát, ahogy ő is az enyémet: ez egy tökéletesen kellemes, eröltetés-mentes, természetes határokkal tüzdelt viszony, amivel abszolút ki vagyok békülve; igazából jó tudni, hogy emberként figyelemmel kíséri a sorsomat, hovatovább engem is érdekel, hogy vele mi történik.
Ezek szerint benned fel sem merül a kölcsönösség gondolata? Hogy a volt páciens esetleg nem a saját baját kívánja ingyen terápia keretein belül megoldani, hanem szimplán kíváncsi RÁD, az emberre, akit így-úgy-amúgy, de a terápia során megkedvelt?
(Megvallom őszintén, ha én a terapeutámmal privát találkoznék, sokkal többet kérdeznék, semmint hogy magamról locsogjak...)
válasza:Hát ez az, te próbálsz egy olyan kapcsolatot kihozni belőle, ami a terapeutád számára lehet, hogy kellemetlen lesz.
"sokkal többet kérdeznék, semmint hogy magamról locsogjak" Lehetséges, hogy ő nem szívesen beszélne a magánéletéről, a munkájáról meg végképp nem lehetne.
A megkedvelés fontos alapfeltétele egy terápiának, de nem jelenthet többet annál. Ideális esetben nem az a cél, hogy haverság alakuljon ki. Nem tudom, én tartózkodnék ettől. Ha meg felületes beszélgetést szeretnél, az lehet mindkettőtöknek rosszul esne, mert egyszerűen csak kellemetlen és sehova nem vezet.
Ja, én nem próbálok semmikor semmit, ez egy elméleti dolog. Én abszolút nem vagyok az az ember, aki a másikra kényszerítene egy kényelmetlen helyzetet, sőt.
Egyébként ha egy páciens ilyesmivel próbálkozik (hangsúlyozom, ez nem én vagyok, illetve csak és kizárólag akkor lépnék meg ilyesmit, ha a másik félben erre nyitottságot találnék), a terapeuta - a kellemetlen találkozás előtt - még mindig kiigazíthatja a pácienst, hogy ő nem szeretne privát találkozni, s ezzel rövidre is zárható a történet.
De mindig ilyen tiszták ezek a határok...? Én azért EZT nem hiszem.
Értem a dolog erkölcsi/etikai oldalát, viszont az emberi érdekel...
"A megkedvelés fontos alapfeltétele egy terápiának, de nem jelenthet többet annál." - értem. De mi van, ha mégis többet jelent a terapeutának? Egyáltalában hogyan szabályozza, hogy ki és mennyit jelent számára?
válasza:"De mi van, ha mégis többet jelent a terapeutának? Egyáltalában hogyan szabályozza, hogy ki és mennyit jelent számára?"
Tény és való, hogy megeshet, hogy valaki egy idő után sokkal szimpatikusabb lesz számára, mint kellene. Ezzel az érzésével magának, vagy külső supervisor segítségével KELL (elméletben) megküzdenie. Nehéz terep, mert mindenki ember.
Ha az akarat gyengül a vezető oldalán, akkor az jelent valamit és valószínűleg csak ő maga fogja tudni miért gyengül. Lehet hogy többet akar a terapeuta, de nagyon nem ajánlom ezt az utat egyik félnek sem.
válasza:Legjobb barátom lett egy pszichiáter-neurológus.
Miután tisztáztuk nincs szükségem további 'kezelésre' kialakult egy rendszeres beszélgetés eszmecsere. Vice versa kapcsolat lett közös programokkal pl. kiállítások megtekintése. Ha nem kerestem egy ideig már ő jelentkezett mert szüksége volt egy barátra akinek elmondhatja kételyeit és örült h. nem egy szakmabelivel kell beszélgetnie. :)
Kedves pszichológus kommentelőm! Köszönöm a választ! Igen, sejtettem, hogy ez az útja, ha a terapeuta jobban megkedveli a páciensét. Csak még mindig nem teljesen kristálytiszta számomra, hogy a pszichológusok egy része miért tartja távol magától az áttételből kialakuló magánjellegű kapcsolatokat. Mert ugye a legnagyobbak közül néhánynak (Jungnak, meg Ferenczinek is) működött dolog, ergo kihoztak belőle valami nagyon is előremutatót... Akkor mégis, miért olyan ördögtől való, ha megfelelő természetességgel átalakul a kapcsolat jellege?
(jó, tudom, a boncmester sem viszi haza a kedvenc hulláit - jó esetben - és azt is helyénvalónak találom, hogy a pszichológus a legtöbb pácienssel - főleg a problémásabbakkal - szigorúbban tartja a határokat.)
De miért baj, ha akadnak kivételek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!