Hol tudok olcsón replikákat venni?

Jó, akkor részletesen elmondom.

Kína egyik távoli vidékén járunk, sötét szmog borul a nyüzsgő nagyvárosra. Negyven fokos forróság nehezedik a tájra, levegőt is alig kapni, a beton ontja magából a hőséget. Egy kietlen, szürke raktárépületekkel teli külvárosban áll Csing úr gyára, ahol az állapotok az ipari forradalom korabeli időket idézik. Az itt dolgozók napi tizennyolc órában dolgoznak, a hét minden napján; kevéske pihenőidejüket alvással töltik berácsozott ablakú, apró szobáikban. Nem lenne túlzás rabszolgának nevezni őket.

Itt dolgozik minden egyes nap a tizenhárom éves Mei Lin, akit vidékről küldtek ide a szülei. Mei Lin naponta száznyolcvan hamisítvány táskára varrja rá a Michael Kors logót, a keresete nélkül a családja éhen halna, így is épp hogy meg tudnak élni.

Mei Lin tisztában van vele, hogy a szomszéd épületben, Feng úr gyárában ugyanilyen körülmények között készülnek az eredeti Michael Kors-termékek, így nem lát különbséget az ottani munkások élete és a sajátja között. Ugyanakkor az igazi terméket gyártó gyárban legalább az esély megvan arra, hogy elérjenek valamit, hiszen a márka tulajdonosának rossz reklám lenne rabszolgatartóként elhíresülni, és volt már rá példa, hogy sztrájkkal elértek valamit. Az illegális gyár dolgozóinak erre nincs esélye, hiszen munkájuk eleve törvénysértést követ el.

Mei Linnek a munka tölti ki egész életét, esélye sincs iskolába járni, kitörni innen, itt fogja leélni nem túl hosszú életét.

Mei Lintől 9000 kilométerre, Párizs egyik külvárosában él a tizenkilenc éves Ahmed. Bevándorlók gyermeke, aki szülei kultúráját soha nem ismerte igazán, az európai többségi társadalom azonban nem fogadta be. Perifériára szorult, sehová nem tartozik igazán. Nem tanul tovább, nem keres munkát, mert értelmetlennek érzi az életét, csak lézeng. Egy nap megismerkedik egy közösséggel, akik elfogadják, testvérüknek szólítják. Élvezi, hogy megismerheti azt, amiről a közösség azt állítja: ez a szüleid kultúrája, szüleid vallása, ez a te igazi kultúrád, itt elfogadnak. Valamivel később előjön a téma, hogy meg kellene büntetni ezeket a beképzelt európaiakat, akik nem fogadtak be minket, de ehhez pénz kellene. Segíthetnél előteremteni, sima kereskedői munka lenne, semmi több.

Ahmed hónapokon keresztül árulja a márkás táskákat Párizs különböző pontjain, már arcról ismeri az álruhás rendőröket, olyankor meglép az egész árukészlettel. Fogalma sincs róla, hogy amiket ő drágán – de még így is az eredeti márkás termék árának tizedéért – árul, azt a rabszolgasorban élő, kiskorú Mei Lin készítette, de ha tudná, akkor sem érezne részvétet iránta, hiszen Kína messze van, ő is csak a suliban hallott róla, mikor épp nem lógott, és különben is, érezzen sajnálatot valaki iránt, aki a saját országában, a saját kultúrájában él? Mit tudja az a kínai tinicsaj, hogy milyen igazán szenvedni?

Egy szép júniusi napon megérkezik Párizsba Kati, Budapestről. Kati nem tartozik a leggazdagabbak közé a hazájában, bár nem is nyomorog; jobb körülmények közt él, mint Ahmed, és mérhetetlenül jobb körülmények közt, mint Mei Lin. Mindig el akart jutni Párizsba, most összespórolta a pénzt olcsó szállásra meg egy Wizzair-jegyre. Kipipálja a teendőket, megnézi a Mona Lisát, megvan a szelfi az Eiffel-toronynál meg a croissant a kis belvárosi kávézóban, és, ha már arra járt, vesz egy Michael Kors-táskát az út széli árustól. Kicsit bizalmatlan, mert látja a fiún, hogy arab, és a Betti meg a Dia azt mondták, hogy a migránsnegyedbe ne menjen, ő meg nem biztos benne, hogy ez az-e. Félelmét legyőzi a gondolat, hogy Betti meg Dia most majd azt hiszik, hogy neki eredeti MK-táskája van, és ez milyen menő már, pedig csak ötven euróba került.

Pár hét eltelt. Jacques, a harmincöt éves középiskolai földrajztanár hazafelé tart a zsúfolt városon át. Még beugrik az óvodába kislányáért, Danielle-ért, aztán felszállnak a buszra. Fejben épp a közelgő osztálykirándulást tervezgeti, a diákok a múltkorit is nagyon élvezték. Meglátja a buszon szomszédját, a nyolcvanéves Genevieve-t, aki időnként vigyáz a kislányára. Mosolyogva köszönti, és átadja neki a helyet. Az idős néni vidáman hallgatja Danielle óvodai élményeit, míg a busz halad a lakónegyedük felé.

--------------------------

Le Monde, 2021. július 17.

TERRORTÁMADÁS PÁRIZS BELVÁROSÁBAN - GYEREKEK IS AZ ÁLDOZATOK KÖZÖTT - A RENDŐRSÉG EGY ISZLAMISTA SZERVEZETRE GYANAKODIK

Bombatámadás történt ma délután Párizs belvárosában. A tizennyolc halott között járókelők és egy arra járó busz utasai veszítették életüket.

„Még mindig nem tudom elhinni” – mondja sokkos állapotban Anne (32), aki férjét és kislányát, az ötéves Danielle-t veszítette el. „Hogy tehették?”

„Édesanyám sosem ártott senkinek, a legjobb ember volt, akit ismertem” – mondja François (52), akinek nyolcvanéves édesanyja is az áldozatok között volt. „Még idős korában is egy jótékonysági szervezetnek dolgozott, amely bevándorlóknak segít beilleszkedni.”

Szakértők szerint a terrorcselekményt egy iszlamista szervezet követte el, amely tevékenységét főleg csempészáru, közte hamisított divattermékek eladásából finanszírozza. A rendőrség még nyomoz, eddig tíz letartóztatás történt az ügyben.

* * *

Egyéb híreink. Párizs külvárosában holtan találták a 21 éves Ahmed B.-t. Valószínűleg öngyilkosságról lehet szó, mert mellette rövid búcsúüzenetet találtak, igaz, csak ennyi állt benne: „Ezt nem akartam. Bocsássanak meg.”

--------------------------

Csang úr idegesen rontott ki irodájából. Valami túlbuzgó firkász azt írta, összefüggést talált az ő gyára és egy terrorszervezet közt. Az istenit ezeknek a firkászoknak, el kellene tenni láb alól ezt is.

Olyan dühös, hogy nem várja meg a sofőrét, maga ül bele luxusautójába, és padlóig nyomja a gázt. Mikor kifordul a gyárudvarról, teljes erőből elüt egy tizenhárom év körüli lányt, aki a közeli kisboltból indult épp a gyár felé.

– Bassza meg, még ez is – mordul fel Csang, és odainti a gyárkapuban posztoló őrt. – Ezt itt tüntessétek el! Küldjetek valami kártérítést a családnak, nehogy botrányt csináljanak itt nekem. – Ezzel ismét padlóig nyomja a gázt, és eltűnik a város széli kietlen, szürke raktárépületek között. Negyven fokos forróság nehezedik a tájra, levegőt is alig kapni, a beton ontja magából a hőséget. Sötét szmog borul a nyüzsgő nagyvárosra.