Traumát szenvedtem volna?

Valószínűleg. :(

Mai napig szégyenérzeted van miatta. Biztos sokat rágódsz rajta ami olyan, mintha újból átélnéd az egészet.

Majd jönnek a "fordulj ezzel szakemberhez" kommentek de az amit egyedül tudsz tenni, az az hogy elnéző leszel magaddal. Elvégre nem tehettél arról, mit beszélnek rólad a rossz nyelvek. Ilyenkor általában nem is te vagy "fontos", hanem maga a pletyka amin szörnyűlködhet minden kívülálló. Fogják ezt a rossz feltételezést, összevetik a saját értékrendjükkel és vélt megküzdési képességeikkel ("az ő helyében én így és így cselekedtem volna ebben a helyzetben), végül pedig azon élednek, hogy ők milyen kiválóak. Nem rólad szólt, róluk. Pláne azért nem rólad szólt, mert ahogy mondod, alaptalan volt az egész pletyka. Te ott és akkor nem tehettél mást, csak túlélhettél. Most pedig meg kellene bocsátanod magadnak, mert nem szégyen, ha akkor nem tudtad kezelni a helyzetet. A legtöbb ilyenkorú gyerek általában nem tudja egyáltalán, ezt tanárként megsúgom neked. Hogy miért, az most mellékes, a lényeg, hogy ilyenkor kell a tanárnak vagy a szülőnek észrevenni a bajt és elejét venni az elburjánzásának. Neked ezek szerint ilyen segítőd nem volt, magad pedig nem tudtál úrrá lenni a helyzeten amibe önhibádon kívül belecsöppentél. Kár volna tehát azonosítani a mostani önmagadat a 7-8adikos éneddel.

A gyerekekkel, ha van idő, alkalmazok szerepjátékot. Kísérletként te is megpróbálkozhatsz vele. Ennek alapján visszahelyezed magad abba az időszakba és eljátszod, mai fejjel mit mondtál volna annak a két osztálytársadnak aki áskálódott ellened. Szembesítheted őket vele, milyen sérüléseket okoztak neked. Vagy odaképzelsz egy segítőt aki melletted állt volna amikor bántottak vagy rosszul érezted magad. Az "újrakreálom a zuhany alatt a vitát és a samponosüvegek éljeneznek" esete az egész. De több ilyen újrateremtés segíthet feldolgozni az egészet. Idővel úgyse fogod ennyire élesen érezni ezt.