Ki hogy érezte meg a halált?

Háború alatt kb. 50 m-re tőlem esett le a bomba, ami a szomszéd udvarán parkoló orosz teherautókat tele munícióval (ezt aligha tudta a német pilóta, de célba vehette) akarhatta célba venni. Az betört ablaküvegek csörömpöltek, a szoba ajtaja hosszában ketté hasadt, alig láttunk a lehulló vakolat miatt keletkezett portól. Bő 3-éves voltam, tehát aligha fogtam fel a valós veszélyt, de később tudatosítottam a veszélyt.

Soha, senki ne érjen meg ilyen helyzetet!!!

Ez rendben van, de itt a veszélyt érezted meg, és nem a halált.

A halált nem lehet megérezni, esetleg csak a folyamat első lépéseit.

Az en edesapam pontosan tudta. Edesanyam 79. születesnapja alkalmabol, szervezett neki egy meglepetes wellness hetveget, amin batyam, en es csaladjaink jelenlete volt a meglepetes.

Megünnepeltük vacsoraval, tortaval. Ejjel/hajnalban apu rosszul lett, reggel elbucsuzott tölünk (szavaibol es gesztusaibol ereztem, hogy vegleg) korhazba került es aznap ejjel elaludt.

Masnap reggel az iroasztalan egy cetlit talaltam "ertesitendök" felirattal, amin az aznapra bejelentkezett paciensei (pszychologus) nevei szerepeltek.

Hogy mit es hogyan erezte, azt nem tudom, de tudta, hogy nem fog hazaterni. Hozza melton, elegansan, egy börönddel tavozott...

Anyukám mesélte, hogy a nagyapja a vasárnapi ebéd után mondta a nagymamának, hogy hozzon vizet, mosakodni, borotválkozni akar. Miután készen lett, kérte az ünneplőjét, felöltözött, beleült a karosszékébe, adott egy csókot nagymamának, annyit mondott, hogy vigyázzon magára és az unokára (Anyumra) sóhajtott egyet és meghalt.

Anyukám szintén megmondta, hogy megfog halni. Hiába rohantam orvos-mentő-kórház.

Nekem is volt halál közeli élményem. Annyit tudok mondani, hogy "nem rossz" érzés. Kellemes lebegés, felelőtlen, semmi. Tényleg olyan nihil, nem fájt semmi.