Lennél halhatatlan?

Nesztelen es hallhatatlan ... mint egy macska :)

A Föld előbb-utóbb meg fog semmisülni (belezuhan a Napba), a ma még táguló Univerzum pedig egy napon zsugorodni kezd és végül egyetlen pontba sűrűsödik majd össze, hogy egy újabb Nagy Bummal ismét tágulni kezdjen. Ezt a folyamatot egyetlen élőlény sem élheti túl, tehát az örök élet is legfeljebb addig tarthat, míg az Univerzum a jelenlegi formájában létezik.

Nem. Tudod az első pár évtized még viszonylag jól eltelt, aztán szép sorban elkezdtek meghalni a barátaim és az emberek körülöttem. Egészen sok barátomat vesztettem el, amire elhatároztam, hogy jobb, ha nem erőltetem a barátkozást, mert az fájdalmassá válik. De persze ettől az elhatározástól függetlenül az emberi lét velejárója, hogy ismertségeket kötünk és néha találkozunk olyn emberekkel, akiket megkedvelünk. Halhatatlanként az a legrosszabb, hogy körülötted mindenki meghal. Jó,ha más is lett volna, aki halhatatlan, akkor talán könnyebb lett volna, de így csak a kirekesztettség érzése van. Kakukktojásnak érzi magát az ember. Előnye is van persze, mert a temérdek idő alatt oda-vissza be lehet járni a világot. Rácsodálkozni 100 év után egy-egy utcára, hogy hogy megváltoztak a dolgok és elérzékenyülni, ha valami olyat lát az ember, ami még évszázadok után is úgy van, ahogy egykoron volt. Az alkohol és kábítószerek használata egy időre színt visznek az ember életébe, de végül ugyanoda jukad ki: Jobb lenne már meghalni. De hogyan? Az ember próbálkozik a legextrémebb módszerekkel, de ha még az élve elhamvasztott teste mollekulái is újra összeálnak, pár év alatt, akkor mégis mi az, ami képes lenne elpusztítani egy halhatatlant? Aztán jött a DNS felfedezésének a kora: Egy újabb esély arra, hogy talán van gyógymód, hogy normális legyen az ember. De nem, sajnos semmi extra nem volt kimutatkató. Talán jobb lett volna meg sem születni.

Bármennyire szeretek is élni-nem. A világ folyamatosan változik. Amiben pesze biztos van jó, de mégis a múlt vonz. Szeretnék újra a nyolcvanas években, az akkori világban élni. Itt nem találom a helyem. Kicserélődne a népesség, csupa idegen ember venne körül.. Basszus, a gondolatától is elanyátlanodtam.

Teljes mértékben igen! Én az a fajta ember vagyok, aki nagyon túlgondol minden egyes döntést, annyi lehetőséget látok magam előtt, hogy az le köti a kezem. Nem tudom mi szeretnék lenni “ha felnövök" olyan sok minden érdekel, de a társadalom elvárja azt, hogy választjunk egyet. Először is az összes álmomat valóra váltanám, több céget is nyitnék, ha megunnám az életet ami egész nehéz lehet, mivel a világ folyamatosan fejlődik és új dolgokat találnak fel, de ha nem élveznek semmit, akkor pedig elhatározznám, hogy másokon fogok segíteni, egy olyan világot alakítanék ki amiben az emberek nem éheznek, igaz bele fog telni egy időben, de a világ összes ideje az enyém. Igaz minden gondod nem tudnék megoldani, ezért egy egész életet szentelnék arra, hogy egy rendőr legyek egy nagy városban ahol nagyon sok a bűntény. Igaz biztos nehéz lehet másokat látni meghalni barátokat családot, de ez az élet rendje egyszer biztosan kibékülnék ezzel a tudattal.