Mi történik, ha az njt.hu-n (Nemzeti Jogszabálytár) egy jogszabály szövege hibásan (a Magyar Közlönyben megjelentétől) eltérően jelenik meg?
Ilyenkor melyik verzió a jogerős?
Egy (feltételezésem szerint) ilyen eset a KRESZ 40. § (5) bekezdés g) pontja:
(5) Tilos megállni:
[...]
g) vasúti átjáróban és attól számított 30 méter távolságon belül, valamint vasúti, illetőleg villamospályán és ezekhez olyan közel, hogy a jármű a vasúti jármű, illetőleg a villamos közlekedését **ne** akadályozza;
A Magyar Közlöny 1975-ös számát ugyan sajnos nem tudtam elérni, de a net.jogtar.hu-ban ugyanitt hiányzik a "ne" szó, ezért feltételezem, hogy a közlönyben is hiányzott, és az njt.hu vette át hibásan.
#10: néha meg szoktam kapni, hogy mit okoskodok és ne magyarázzak már annyit, amikor 4-5 bővebb mondatban próbálok érvelni. És magamra is veszem és sértőnek is találom ha olyan a szöveg éle.
Most viszont úgy érzem, hogy ezt sokszorosan túlmagyaráztad, pedig 3 mondatban le lehetett volna tudni a lényegét. Sok beszédnek sok az alja.
Az pedig hogy 5 válaszolóból egymástól függetlenül mind az 5 ugyanúgy "félreérti" a kérdést és ugyanarra a következtetésre jut belőle, ott azért gyanús, hogy a kérdés fogalmazása volt megtévesztő, vagy nem egyértelmű. Azért ennyi értelmi fogyatékost egymás után nem fúj össze a szél.
hivatalos elfogadva torvenzymodositast es lajstromozasat tartalmaznia kell.
a nem hivatalosban nincs modositas feltuntetve kulon lajstrommal.
igy az nyert amelyik a legujabb es amelyik nem feltetelezett.
jogszabalysertes nem tortent.
Időközben az egyetemem által hozzáférést kaptam az Arcanumhoz, az 1975-ös közlöny szövege szó szerint így szerepel:
"g) vasúti átjáróban és attól számított 30 méter távolságon belül, valamint vasúti, illetőleg villamospályán és ezekhez olyan közel, hogy a jármű a vasúti jármű, illetőleg a villamos közlekedését akadályozza; "
Úgyhogy bizonyára az njt.hu szerkesztői rontottak el valamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!