Nagyon furcsán gondolkozok?

Mostanában(de már régebb is)nagyon szokszor úgy érzem, amikor már elegem van a mai világból, és a rohanásból, hogy nem is ebbe a korba kellett volna születnem, hanem valamikor régebb. És nem a világháborús időkre gondolok, hanem mondjuk az ókorra vagy a lovagkorra. És egyrészt szerintem azért érzem így, mert soha nem érdekeltek igazán az ilyen" mai" modern dolgok, és nem tudok bekapcsolódni az osztálytársaim hülye beszélgetéseibe sem. Másrészt hiányzanak a normális, udvarias fiúk( ilyenek nem is nagyon vannak a környezetemben, csak nagyszájú divatfiúk..) és a lovagkorban még a férfiak lovagiasak voltak, és a nők nőnek érezhették magukat. Ma már a lányok többsége egyáltalán nem nőies, és minél nagyszájúbb annál jobban észreveszik a fiúk, és jobban be is tud illeszkedni.( szerintem) Én inkább csendesebb vagyok és szelídebb lelkű, ha lehet így mondani..és nagyon zavar, hogy nem tudok érvényesülni, csak azért mert nem ordibálok, és nem szeretnék csúnyán beszélni. Bár sajnos ez rámragadt az utóbbi időben, és nagyon zavar. Szerintem visszataszító ha egy lány folymatosan csúnyán beszél.

De egyszóval szerintem régen minden sokkal jobban a helyén volt, mint ma. Ezért szeretnék mindent egyszerűbbnek, még az őskort is néha szebbnek gondolom ennél a kornál. Gyerekkoromban szerettem minden csinálni, még fiús dolgokat is, bunkert építettünk a hugommal, nyakig homokosak voltunk még 14 évesen is, és őszintén, még ma is szívesen homokoznék, vagy építenék bunkit, elmennék egy túlélőtúrára, vagy bármit, amiben egy kis kaland van. Tulajdonképpen ilyen szempontból fiús is vagyok..:)

Szóval sokszor elgondolkozom, hogy milyen jó lenne egy lakatlan szigeten élni, ahol minden nap úszhatok a tengerben, állatok és növények vesznek körül, és nincsen folytonos veszekedés, a divat sem ér utól, és teljesen úgy élek, ahogy szeretnék, egyszerűen, de boldogan. És mondjuk egy barát is lenne velem, vagy egy fiú, akivel rengeteget beszélgetnénk.

Ez annyira gyerekes álmodozás, és közben nem veszem észre hogy igenis ebben a világban élek, és itt kéne alkalmazkodnom. A modern dolgokhoz, a nagyszájúsághoz, és az emberekhez, akik ezt a világot élik. De valahogy annyira nem megy, mindig az egyszerű dolgok után vágyok, amik már szinte teljesen eltűntek.

Más nincs így?