Szomorú a barátnőm. Felvidítsam vagy mit tegyek?

Nekem az esett jól, mikor nem sajnálkoztak túl, hanem inkább helyre ráztak. pl: történt ilyen mással is, gyere már, szedd össze magad...persze alkalmas emberrel és alkalmas időben lehet ezt megtenni.

Ne érts egyet vele, ha azt mondja ez borzalmas és világ vége van. Ne hívd fel a figyelmét a kapcsolat jó oldalára...de ne is hangoztasd ezerrel, hogy dejó, h szingli lett.

Szóval közép út! :)

Küldhetsz neki egy kedves képeslapot a neten, vagy aká postán, csak úgy váratlanul. Vagy valamit, ami jó érzéssel tölti el. Ne hagyd egyedüllenni, mikor azt érzed, h menne csak túl depis, h rászánja magát. Viszont mikor komolyan egyedül szeretne lenni akkor hagyd. Ki kell élnie a bánatát is, de jó, ha tudja, hogy ha kell mellette állsz.

Ennyi jutott eszembe, üzenem neki, hogy A felhők felett mindig kék az ég, ezt sose felejtse el!! :)

22:03-as vagyok:

Szerintem jól csináltad:) Mint mondtam (írtam:D), nekem is az esett jól, amikor szomorú voltam a szakítás miatt, hogy meghallgattak, kicsit szomorkodtak velem, majd próbáltak felvidítani. Azért esett jól ez a variáció, mert azt is éreztem, hogy együttéreznek velem és azt is, hogy azért megpróbálnak valahogy jobbkedvre deríteni. Igen... ha hosszabb kapcsolat volt, nehéz lesz a barátnődnek túllépni. Engem is 4 év után hagyott ott a fiú (már 9 hónapja), de még mindig kínlódom:S Mondjuk most nagyon úgy néz ki, hogy talán újra összejövünk, mert azt mondta, de ki tudja...:( Na, ezt csak azért írtam le, hogy ha a barátnődnek is egy hosszabb kapcsolata volt ez, akkor sokáig rossz lesz neki.

Szia. Először is: nincs mit:)

Ami azt illeti, az első időkben semmi nem segített... Próbáltam nem Rá gondolni, de képtelenség! Március végén szakított velem, de még mindig olyan, mintha csak tegnap történt volna! Hónapokig kínlódtam, az elején nem ettem, nem beszélgettem senkivel, sírtam... Ami segített, hogy amikor már volt erőm ahhoz, hogy hozzáérjek azokhoz a tárgyakhoz, amiket Tőle kaptam, gyorsan elpakoltam mindent, nehogy a kezembe akadjanak, mert csak feltépte a sebeket... Ezután kicsit könnyebb volt. Aztán ugye az idő is segített (kb. 7 hónap telt el, mire úgy-ahogy jól voltam). Próbáltam a hibákat keresni Benne, hátha ezáltal lazul a kötelék, de azt kell mondjam: akkor is szerelmes vagyok, hiszen úgy szeretem, ahogy van! A hibáival együtt! Szerencsére békésen váltunk el, nagyon tapintatosan és higgadtan közölte, amit gondolt, tehát még akkor is nagyon figyelmes volt velem! (Ő mindig az!) Ahogy telt az idő, feltűnt, hogy már a szakítás napja óta sündörög, még mindig jelzéseket tesz. Próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy ezek még biztos a kapcsolat "utózöngéi", tehát biztos majd abbahagyja... Sajnos nehezítette és nehezíti a mai napig is a felejtést, hogy egypsztáylba járunk (szakiskola, még 3 évünk van) és még mindig félreérthetetlen (mások is mondják...) jelzéseket ad. Ahhoz képest, hogy mindig azt mondja "már csak barátként szeretlek", mégis ugyanúgy cirógat, célozgat dolgokra (...), stb. Mivel vakok vagyunk (képernyőolvasóprogrammal írok, olvasok.), nem látta, hogy a közelben állok és meghallhatom, amint az egyik haverjának mondta: "Sokat gondolok még a Vivire, de ne mondd el neki! Talán újra össze kéne jönnünk..." Máskor meg azt hallottam meg, amikor mondta a barátnőmnak, hogy előző este elsírta magát miattam... és a szakításunk estéjén is sírógörcsöt kapott, szóval nagyon furcsa! (pedig Gyuszi szégyelli a sírást és nem vallja be csak úgy.) A múltkor pedig már nekem és nem másnak mondta, hogy újra kéne kezdenünk. Mondtam Neki, hgoy én nyitott vagyok erre, de Ő nem mondott semmit. Mindenesetre várok, mást nem tehetek. Idegölő ez a bizonytalan várakozás... Az is érdekes, hgoy meghívott magukhoz Szilveszterre, igaz, tegnap hívott, hogy anyagi gondok miatt le kellett fújni a bulit, de a lényeg, hogy a szándéka megvolt! Én 4 év miatt is így kínlódom, el tudom képzleni mit érezhet a barátnőd. Sajnálom, tényleg! Annak viszont örülök, hgoy írtad: talán Ők sem örökre szakítottak. Gyuszi is egyre többet és egyre jobban közeledik, remélem, hogy még tényleg összejövünk. Ne haragudj, hogy ilyne hosszú lett, csak senkivel sem tudok erről besélgetni, nincsenek barátaim, ezért mindig örülök, amikor meghallgat valaki! Tiszta szívből kívánom, hogy a barátnőd és a párja újra együtt legyenek!!! Én pedig várok, hátha Gyuszi is meggondolja magát. Sajnálom, ha nem tudtam sok példát mondani arról, hogy mi segített, emrt igazából még máig sem tudtam kimászni a gödörből. Igazából sokmindent tudnék még mesélni, ami talán segítene valamennyit, de az ide írva nagyon hosszú lenne és nem is szeretném mindenkivel megosztani. Ha valamire kíváncsi vagy, nyugodtan kérdezhets még. Üdv: Vivi, 19

Szia Dorina, szép neved van!

Én azért nem igazán merek lépni, mert Ő azt mondta, hogy legyünk csak barátok és nem szeretném elveszíteni mé g a barátságát is! Igaz, hogy nagyon közeledik és mindenki azt mondja, hgoy látszik rajta, hogy szerelmes még belém, de én nem merek közeledni, mert félek, hogy a barátságát is elveszítem. Igen, nekem és a környezetünknek is úgy tűnik, hoy bizonytalan! Miközben világosan látszik, hogy szerelmes, sündörög, mégis amikor rákérdez más, vagy én, azt válaszolja, hogy "csak barátként tekint rám". Olyan, mintha még magának sem merné bevallani az érzéseit... Igen, tényleg nagyon egyértelműek a jelek, még az ofőnk is megjegyezte:) A folyosón is állandóan ezzel állítanak meg: "Újra jártok Gyuszival?", persze én mondom, hogy "sajnos nem...", erre a kérdező: "Pedig nagyon úgy viselkedik Ő is, meg te is!" Szóval mindenki látja, hogy mi a helyzet. Igen, a kérdésedre válaszolva: viszonzom a jeleket. Sokszor van az utóbbi időben olyan, hogy megölel szorosan és percekig nem erszt ki a karjaiból, persze én is erősen visszaölelek. Amikor simogat, én is simogatom. Stb. Mindig viszonzom a jelzéseit, de egyébként is tudja, hogy még mindig szeretem. Én is nagyon remélem, hogy újból együtt leszünk! Aranyos vagy! Igen, azt én is sajnálom, hogy nincsenek barátaim, de ez a nemlátásom miatt van... Nem igazán akarnak, mernek köezeldni felém. Köszönöm, Te is kedves vagy! Én is kívánom a barátnődnek, hogy minél kevesebb fájdalommal (már amennyire egy ilyen helyzetben ez lehetséges) vészelje át ezt az időszakot! Hú, a megcsalás nem szép dolog! Mi egyszer sem csaltuk meg egymást, minket anyukám "szedett szét"... Ez hosszú történet, a lényege, hogy nem is engedett találkozni, csak nagyon ritkán és olyankor is bántott engem is és Gyuszit is, ami miatt kikészült és megelégelte a dolgot, amit én teljes mértékben megértek! Mondta, hogy szeret mé g (látszik is, mrt sírt Ő is, amikor szakítottunk, meg utána is...) Szóval nem értem, hogy miért mondja, hogy már nem szeret, csak barátként, miközben meg ezerrel udvarol... Ránk is azt mondják, hogy tisztán látszik, hogy szeretjük még egymást. Írtad, hogy talán egy kis szünet kell Nekik. Nos... én is egyreinkább azt látom Gyuszin, hogy szerintem nem szeretett ki belőlem, csak szünetre vágyik. Mások is ezt mondják, eddig szinte mindenki ezt mondta. Én nem adom fel a várakozást, igazad van: mindennek eljön az ideje! Én amúgy is küzdő típus vagyok! Anyukám nagyon könnyen feladta, amikor megvakultam és én segítettem át a nehezén, mert Ő sajnos nem küzdő típus. Aranyos vagy, én is nagyon remélem, hgoy összejövünk még és azt is, hogy a barátnődék is! Köszönöm szépen, Neked is minden jót!