Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Ez igazságos volt? Régi történet

Ez igazságos volt? Régi történet

Figyelt kérdés

Amikor ötödikes lettem, az osztály fele már korábban is osztálytársam volt, míg voltak, akik újak és idegenek voltak. Volt négy fiú és egy lány, akikkel első osztályban jártam együtt, aztán újra csak ötödikben. Közülük az egyik volt a hetes, és amikor kiment a tanárnéni valami miatt, a hetesre bízta, hogy aki rendetlenkedik, írja fel a táblára, majd ez meglátszik a magatartásjegyén (havi jegy) is.

Én nem rendetlenkedtem, a padtársammal beszélgettem, aztán csirkebeleztünk kockás papíron, és mégis felírta az én nevemet, mert azt tudta. (meg még azokét, akikkel elsőben jártunk együtt.)

Nem is volt jó, csak közepes a magatartás jegyem, amit én akkoriban ennek tanúsítottam. (most már tudom, hogy a tornafelszerelés otthonhagyása is ebbe tartozik)

Igazságos volt, hogy azoknak a nevét írta fel, akikét tudta, vagy csak szimplán gyengyeelémjű kölyök volt?


2011. jan. 31. 12:33
 1/3 anonim válasza:
Egy agyilag zokni volt aki teljesítette a rászabott feladatot.. Engem is küldtek ki a táblához hogy írjam majd fel, leraktam a krétát és leültem a tanár székére, azt mondtam hogy bármit csinálhattok csak ne kiabáljatok.. és laza volt az egész, de aki felír nevet a táblára, az egy majom:D
2011. jan. 31. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Szerintem ez nem volt igazságos. Meg kellett volna beszéld vele, hogy ez nem volt szép tőle. Lehetett volna benne egy annyi érzés, hogy igazságtalanul nem írogat, mert ilyenekkel, akár egy ember életét is tönkreteheti. Nem volt normális.
2011. jan. 31. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Istenem. Ez annyira emlékeztet fiatal 3/3-as besúgó koromra. Csak akkor akit én felírtam azt fejbe lőtték :)
2011. febr. 14. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!