Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Üdv mindenkinek! Mit tegyek,...

Üdv mindenkinek! Mit tegyek, ha a munkaadóm egyik napról a másikra elbocsájtott?

Figyelt kérdés
Tehát.2 hete "felvettek" egy helyre, igaz, állításuk szerint ez a 2 hét alatt fog eldőlni, hogy kik azok, akik megmaradnak.4 embert vettek fel, ebből az egyik én voltam.2 hét után, ami most telt le, elküldték az egyik kolléganőmet. Mindannyian megnyugodtunk, hogy nem mi lettünk azok, akiket "kidobnak". Már meg volt írva az egész havi beosztás is, az enyém is. Erre, amikor az egyik nap mentem volna dolgozni, SMS-ben közölték velem, hogy "Sajnálják, de meg kell válniuk tőlem. "Próbáltam őket elérni telefonon, ami nagy nehezen sikerült is, de semmiféle bocsánatkérést sem tanusítottak felém. Azzal magyarázták, hogy úgy döntöttek, hogy még 1 embertől megválnak. Oké. csak hogy erről nem volt szó! Tehát, szerintetek tudok vmit tenni a cég ellen? Vagyis munkaügyi bíróság, vagy hová menjek? Ezt nem akarom annyiban hagyni. Ilyen nincs, hogy egyik napról a másikra, bejelentés nélkül, és méghozzá SMS-ben "elküldenek"!
2012. júl. 16. 12:40
 1/1 anonim ***** válasza:
de van! nagyon is van! Indoklás nélkül kirakhatnak, főleg hogy próbaidős voltál!
2012. júl. 16. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!