Miért ilyen rossz az élet?

Nem az élet rossz, hanem a hozzáállásod, vagy amihez viszonyítod. Egy római rabszolga szíves-örömest cserélne veled, és remekül érezné magát.

Persze nem tudom, hogy mi az a sok rossz ami ért…

Azért rossz az élet mert szemét emberek irányítják

Viszont az első válaszolóval egyet értek,egy római rabszolga,éhező etióp gyerek stb szívesen helyet cserélne veled.Az a helyzet hogy az ember mindig elégetlenkedik,nekik semmi sem jó,én is olykor elszégyellem magam amikor panaszkodok valami miatt,hiszen örülhetnék hogy nekem ilyen életem van

Marcus Aurelius mondja: Minden, ami történik, igazságosan történik. Mit jelent ez? Hogy minden, ami megtörténik, része az életnek, tehát a valóság része. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem létezik olyan, hogy igazság, vagy igazságtalanság, de rengeteg olyan dolog van, ami része az életnek, csak mi kizárjuk, nem veszünk róla tudomást, elhitetjük magunkkal, hogy ez természetellenes, ritka, stb…

Az ember pont attól ember, hogy az ideálist keresi, azt akarja megközelíteni. Ha megnézed a természetet, ott is van éhezés, vannak betegségek, balesetek. Mi meg úgy élünk, és a civilizációs vívmányom miatt egyre inkább úgy is hisszük, ha az a természetes, ha nincs betegség, nincs baleset, a halál öregen ér. Mindent megteszünk, hogy így legyen, de ez egyáltalán nem természetes.

Aztán az élet fenntartásához óriási energiabefektetés kell. A kényelmes élethez meg még több kellene. Mi meg panaszkodunk, hogy dolgozni kell, meg drága a távhő, meg az áram, holott mi magunk képtelenek lennénk megteremteni azt, ami minket kiszolgál. Természetesnek vesszük, hogy ha hideg van, akkor elegendő felcsavarni a fűtést, ha sötét van, felkapcsolni a villanyt és nem kötjük össze a munkával, nem annak az örömeként fogjuk fel. Természetesen így nem lesz öröm sem a munkában, sem abban, amit ezáltal meg tudunk teremteni.

Aztán persze van egy csomó társadalmi nyűgünk, amit megint el kellene fogadni, de ilyen-olyan okok miatt érzelmi kérdést csinálunk olyan dolgokból is, amiből nem kellene.

Végül is mi kell a boldog élethez? Annyi élelem, amitől túléljük, és ami annyira kielégíti az éhségünket, hogy tudjunk mást is csinálni mellette. Kell némi kényelem, hogy pl. nem fázz túlságosan, de kb. ennyi elég is. Meg kell valami, ami emberhez méltó tevékenység. A többi csak luxus és általában nem tesz boldogabbá, viszont sok ember boldogtalanságnak tartja a hiányát.

Szerintem az élet egy 80%- os kínlódás és szenvedés, a többi meg az egyéb, aztán abból az egyébből is csak egy minimális hányad a boldogság, és ez

is talán szinte gyermekkorban van. Felnősz, aztán vet az élet ahova vet, ha megölnek, megkínoznak, kiraknak a házból, baleset ér, meghal a gyereked, meghalnak a szülők sokszor idő előtt, magadra maradsz, dolgozol, aztán annyi, igazából senkit sem érdekel a sorsod, nincsenek jó szabályok erre.. Aztán jön a duma hogy ezeket a dolgokat el kell fogadni, meg ez tesz erőssé... Erőssé?? Mihez? A további vergődéshez? Köszi. Meg úgy sem leszel boldog, ahogy azt a fejedben elképzeled, akárhogy hajszolod. Vagy ha az is vagy, hamar elmúlik. Arról nem is beszélve, hogy tényleg igazságtalanságról van szó, és az élet értelmetlenségéről. Van akit megkínoznak, megerőszakolnak nőket stb.. az egész életét ezzel megpecsételve. Ennek értelme van?

Mi az élet értelme? Kérdezem, általában társadalmi követelményeket, elvárt normákat sorolnak:

GYEREK, ASSZONY, AUTÓ, HÁZ, CSALÁD.

EZ lehet érdeme az életnek, de túl sokszor torkollik még ez is szenvedésbe, és bánatba.

Persze vannak itt jó dolgok, de az elenyésző semmire való illúzió, a folyamatos igazságtalan szenvedéshez mérve.

Én bár ne születtem volna. Vagy ha emberi mivoltomból adódóan nem félnék a haláltól (Ugyebár megszületsz, hogy ne akarj meghalni) már rég itthagytam volna mindent..