Mit gondoltok az írásomról? Maga történet egy Frederic Maurhew nevű fiúról és barátairól szól. Fantasy történet.

A Maurhew család egy hétköznapi és normális család. A hétköznapokat, hétköznapokra élik meg. Persze ők ezt nagyon is szeretik és nem igazán szeretik ha valaki belerondít szokásos napi terveikbe. De egy nap a család egész élete megváltozott, vagyis inkább csak a család idősebb fiának, Frederic Maurhewnak.

*

1990 augusztus tizedikét írunk. Egy magas és vézna, barna hajú fiú ült a szobája sarkában felállított székben. Az a vézna és fénylő kék szemű fiú volt volt Frederick Maurhew, történetünk főszereplője, aki ezen a napon ünnepelte tizenkettedik születésnapját. Az öccse a kilenc éves Daniel Maurhew is a szobában volt, kedvenc videojátékával játszott. Fred semmiben nem hasonlít öccsére, aki szőke volt, zöldszemű, és az sem volt elhanyagolható hogy termete duplája volt a bátyjának. A házban tikkasztó hőség uralkodott, bár ez cseppet sem zavarta sem Fredet, sem a játékba teljesen belemerült Danielt.

- Fiúk, kész az ebéd! - szólt egy vékony, de lágy hang, megtörve a videojáték túlmelegedett kattogását. Fred felpattant a helyéről, de Daniel még maradt pár pillanatra leállítani játékát. A két fiú egymást lökdösve rontott le a lépcsőn és a konyhába érve Fred helyet foglalt a számára fenntartott asztalfőn, mire Daniel bömbölni kezdett.

- Én akarok oda ülni! - ordította és Mr Maurhew inge ujját rángatta. Fred már hozzászokott az ilyen fajta hisztikhez, a legtöbbet már szó nélkül tudta nézni. Mr Maurhew egy pillanatra kinézett apró zöld szemével újsága mögül, majd azzal a lendülettel vissza is bújt az újságba. Mrs Maurhew érkezett meg csitítani csemetéjét.

- Ma ő ül ott, mert ő a születésnapos. Majd holnap te ülhetsz oda. - mosolygott rá és úgy mondta ezeket a szavakat mintha csak egy kisbabának mondaná. Öccse akárhányszor hisztizett, annyiszor kellett visszatartania egy szégyenkező megjegyzést, mert nem egyszer került szobafogságba azért mert az öccsére valami olyat mondott amitől tovább fojtatta a sírást. Mrs Maurhew a helyére vezette a fiát és elé rakott egy jó nagy adag levest.

Az ebéd végére az asztalra került egy focilabda alakú torta, melyből Daniel kapott először nehogy megint bevágja a durcit. Fred undorodva nézte azt ahogy öccse a tortáját eszi. Gyakran elképzelte hogy öccse egy malac, mert úgy evett - sőt talán még rosszabbul. Mire ő megkapta az ő csokitortáját, már nem sok étvágya volt megenni öccse közelébe, szóval inkább kiült a ház előtti padra.

Onnan nagyszerű kilátás nyílt az egész Gatehouse utcára, arra sok egyforma házra ami közül az övék kitűnt a ház előtt álló kerti törpe hadsereg miatt (A szomszédok a házat csak "Gnómlak"-nak hívták). Fred lassan megette a tortáját és nézte a házuk előtt elsétáló izzadó embereket, furcsa módon ő neki nem volt melege. Még pár percig innen figyelte az utcát, a szomszédban fürdőző gyerekeket és a kerítésükön ülő macskát. Pár perc múlva felállt és visszaindulni készült a házba, de valami lábának ütközött.

Megfordult hogy megnézze mi lehetett az ami nekiütközött, de nem talált semmit, csak azt a macskát a háta mögött aki az előbb még a kerítésükön ült. Fred döbbenten nézett a macskára mikor ez egy kicsi borítékot rakott le a földre majd eltűnt a szemközti házak között. Fred lehajolt és felvette a levelet.

(Ez egy részlete az első fejezetnek.)