Feladjam, vagy van még értelme a küzdelemnek?

Az elmúlt néhány év katasztrófa volt számomra és a családom számára. Mondhatom, hogy anyagilag és egészségileg totál lenullázódtunk. A számlákkal folyton csak elmaradásban vagyunk, évente többször, hosszabb időszakra kikapcsolják az áramot, évekig nem volt gázunk, lassan már lakásunk sem. Anyám és apám konkrétan alig kap valami pénzt, mert tőlük tiltanak mindent (az a fura, hogy a fizetés maximum 50%-át tilthatnák, nálunk ez már 66%). Együtt kapnak körülbelül 100.000 Ft-ot havonta, ebből 50.000 a rezsi, meg úgy további 200.000 Ft a számlákra, hitelekre, miegyéb. Én pályakezdő vagyok, körülbelül a kutyának nem kellek, mert csak érettségim van, szakmám nincs, nem vagyok egészséges, nincs munkatapasztalatom egyáltalán. Ahol próbálkozom (már gyakorlatilag bármilyen putri meló), falakba ütközöm. Barátaim nincsenek, beszélni nem tudok ezekről senkinek, ha meg igen, rávágják, hogy mit nyafogok, másnak még szarabb... Lehet, de engem más nyomora nem nyugtat meg. Mindhármunk egészsége ráment, én már ott tartok, hogy heti több alkalommal az ágyat nyomom, mert nincs fizikai erőm megmozdulni. Remeg mindenem, enni nem bírok, 45 kiló vagyok (férfiként), az alvás szintén ismeretlen fogalom. Halomra halmozom már kényszerből én is az adósságokat, mert próbálok segíteni itthon, de meddig jó? Egy, vagy talán két napig, után ömlik tovább a szar az ember nyakába. Egyszerűen bekattanok, hogy látom süllyedni évek óta ezt a k.rva hajót, de sosem érjük el az Óceán mélyét... Legalább a 0-ról újra lehetne kezdeni és talán nagyobb lenne a siker.

Mi a szart kezdjenek a mai világban a szegények? Na meg mivel érdemeljük ki?!