Melyik hangzik jobban és nejtek tetszik ez az idézet?

Ne varras magadra. Azonkívül, hogy közhely, még csak nem is igaz. A szeretet kompromisszum, egymáshoz alkalmazkodás kérdése legtöbbször. Aki nem akar változtatni rajtad, azt nem is érdekled igazán. Persze kényelmes, ha olyanok vesznek körül, akik nem szólnak bele a dolgaidba, de akkor sem fognak beleszólni, ha leugrassz a tizedikről, vagy világgá mész. A szeretet megértésből fakad, azonosulásból, és mivel különbözőek vagyunk, így szükségszerűen hoz magával valamiféle alkalmazkodási kényszert, vágyat az alkalmazkodásra.

Bár nem ismerlek, de mégis szeretném, ha megfelelnél az én gondolkodásomnak. Nem azért, mert rosszat akarok, hanem mert máshogy látom a világot, koromnál fogva talán jobban is, és abban akarlak megakadályozni, amiről azt gondolom, hogy *neked* lesz rossz. Nem gonoszságból, nem rosszindulatból, hanem jóindulatból, ha úgy tetszik egy kis adag szeretetből. (Huhh, ez kicsit nyálasan hangzik, de tulajdonképpen erről van szó.)

Az idézet tipikusan a lázadó tinédzserek gondolkodásmódját takarja. Szimpla egoizmus, ami tizenévesen természetes, de csak átmeneti állapot. Nevezz meg három személyt, akire ma azért emlékszünk, mert nagy egoista volt, nem alkalmazkodott senkihez… Ez nem erény. Az embert sokkal fontosabb dolgok vezérlik, és ennek oltárán bizony sok dolgot kell feláldozni, ha jól akarod csinálni. Többek között alkalmazkodni kell a környezethez, a szituációkhoz, körülményekhez. Nem csak egyedek vagyunk, de a társadalom részei. Ha a társadalom, az emberiség a „test”, akkor mi vagyunk annak a sejtjei, még ha önálló indivídumok is vagyunk. A tetteinket mindkettőnek meg kell határoznia. A legtöbb hős attól hős, mert képes feláldozni önmagát, önmaga vágyait valami nemesebb, a többség számára fontos dologért. Ezért írjuk fel a nevét, ezért emlékezünk rá, ezért mutatjuk fel példának a következő korok számára.

Másik oldalról. Nem csinálhat mindenki azt, amit akar. Ez egyszerűen lehetetlen. Olyan dologra vágyni, ami lehetetlen, az meg nem éppen ésszerű, racionális dolog.

Oké, tetszik az idézet. Próbáld ki, élj aszerint, de mindig próbáld újra feltenni a kérdést, hogy jó irányba visz-e ez a gondolkodás, boldogabb vagy-e, jobban elfogadnak-e azok, akiket barátnak tartasz, tényleg barátok-e, vagy csak önző érdekek tartanak titeket együtt… Ha nagyon tetszik, akkor nyomtasd ki méteres betűkkel, és tapétázd fel a szobát vele. Vagy tedd ki Facebookra, stb… Ezeket mind vissza lehet fordítani. A tetoválást viszont kevésbé. Eltelik 10 év, a te fejed lágya is benő – már elnézést ezért, de így lesz, még ha ma nem is látod be ezt –, és fogni fogod a fejed, hogy mekkora ostobaság volt egy ilyen közhelyes és téves gondolatot magadra varratni. Oké, a tetoválást is el lehet távolítani, de milyen áron?

Én ma úgy gondolkodom, hogy megpróbálok segíteni az embereknek, szolgálni ott, ahol lehet, átadni azt, amit megtanultam, megérteni, elfogadni őket, alkalmazkodni hozzájuk, közben megvannak a céljaim, az álmaim, törekszem a megvalósításukra, de úgy, hogy ezzel ne okozzak kárt, bánatot másoknak. De tizenévesen én is lázadó tinédzser voltam, nagy szlogenekkel a fejemben, a szobám falain. Ma már a legtöbb akkori rajongásom bolondságnak tűnik. Anno pl. rajongtam egy zenekarért, ha akkor divat lett volna a tetoválás, akkor lehet még a logójukat is magamra tetováltattam volna. Ma már a zenekar sincs sehol, egészen más zenét kedvelek, sőt aki anno abban az együttesben játszott, az ma egészen más zenét játszik. Furán mutatna most rajtam az a jel…

Akkor már inkább tetováltass valami szép, nonfiguratív ábrát magadra, ha mindenképpen tetováltatni akarsz. A szépség, az arányok, a formák soha nem változnak. Ami ma szép, az holnap is az lesz, meg – a bőr öregedésétől, ráncosodásától eltekintve – 100 év múlva is.

De ne tetováltass magadra világszemléletet, mert az változni fog, és nem is túl sokára.