Mi a véleményetek? Egy hosszabb rész végéről van szó

Anya hamarosan elment, én pedig néhány perc múlva újra lementem a kertbe. Leültem a fa alá, és megpengettem a gitáromat. Megint. Most egy kicsit tovább tudtam gyakorolni. Mivel nagyon sütött a nap, nem mertem kifeküdni, nehogy napszúrást kapjak.

Egészen addig gyakoroltam, amíg Mariana ki nem rontott az ajtón:

- Pato!- visította és a nyakamba ugrott.

Akkora lendülettel rohant nekem, hogy felborított. Még szerencse, hogy letettem a gitáromat. Nagyon szeretem a húgomat, de ezt mégsem hagyhattam. Egyből letepertem. Ő sem szokta könnyen feladni, de erre még én sem számítottam. Addig forogtunk, amíg bele nem estünk a medencébe. IGEN, A MEDENCÉBE. Tényleg nem viccelek. Persze akkorát csobbantunk, hogy Esperanza és anya rögtön kirohantak.

Mariana és én viccesnek találtuk. Anya már kevésbé:

- Visszavonom a szavamat, Patricio!- mondta anyám, miközben mi kikászálódtunk a medencéből.

- Mi?- értetlenkedtem- Anya, ha hiszed, ha nem ezt most Mariana kezdte!

- Igen, anya. Én voltam. Pato nem tehet semmiről! Mikor hazaértem, lerohantam és érthető, hogy aztán egyikünk sem hagyta magát és így kerültünk a medencébe.

- Mariana, kérlek, menj fel és öltözz át! Holnapra meg kell szárítani az egyenruhádat!

- Megyek, anya!- mondta a húgom és elindult a ház felé, de előtte még rám öltötte a nyelvét.

Anya szigorúan nézett rám. Aztán közelebb lépett hozzám és összeborzolta a hajamat. Ebből tudtam, hogy nem haragszik.

Nem hagyhattam ki. Lefényképeztem magam és feltettem a rajongóimnak. A kép mellé írtam pár sort „A húgommal belegurultunk a medencébe. Szó szerint lerohant. Ennek ellenére ő A LEGJOBB TESTVÉR A VILÁGON! Nagyon szeretlek, Mariana <3”.

Visszaültem a gitáromhoz. Épphogy elkezdtem újra játszani, Mariana- most szép lassan- közeledett felém.

Leült mellém a fűbe. Láttam, hogy könyvek vannak nála. Néhány percig csendben ült mellettem, aztán megszólalt:

- Segítesz?- kérdezte.

- Persze. Miben?- kérdeztem, miközben leraktam a gitáromat.

- Egy fogalmazásban. A példaképünkről kell írnunk.

- Na, és kit választottál?- kérdeztem tovább.

- Téged.

- Engem? Mégis miért?

- Mert, te olyan jó vagy. Most már nemcsak a családoddal, hanem mindenkivel. Jótékonykodsz, elmész az árvaházakba, kórházakba, segítesz Esperanzának.

- Na, gyere, segítek!- mondtam, magamhoz öleltem és adtam egy puszit a homlokára.

Egész délután a fa alatt ültünk. Szerintem nagyon jó fogalmazást írtunk. Csináltunk egy képet. A húgom megkért rá, hogy menjek be a suliba, mikor felolvassa a fogalmazását. Megígértem neki, hogy bemegyek. Sokat jelent nekem, hogy Mariana ennyire bízik bennem.

Vacsora előtt még mindketten felmentünk a szobánkba. Egy hatalmas levélkupac fogadott az asztalomon. Rajongói levelek. Tudtam, hogy ezekre valamikor válaszolnom kell majd.

Annyira fáradt volta, hogy legszívesebben abban a pillanatban elaludtam volna. Felkaptam annyi levelet, amennyi a kezembe fért és az ágyamra dobtam. Kerestem egy ollót, néhány lapot és egy tollat, majd elkezdtem bontogatni.

Először egy angol lány- Ann- levelét olvastam el. Azt írta, hogy nagyon szereti a zenémet és már több koncertemen is volt, de mostantól nem jöhet, mert az apukája otthagyta őket és az anyukája egyedül neveli őt és két testvérét. Leírta, hogy mennyire szeretne ott lenni a turnémon. A levélben kért még tőlem egy dedikált képet, mert még sosem volt dedikáláson.

Kihúztam a fiókomat és kerestem egy filcet, majd aláírtam. Kezembe vettem a papírt és a tollat, hogy visszaírjak a lánynak. Miután befejeztem a levelet folytattam a bontogatást.

Egy francia, egy horvát és egy amerikai lány levelét olvastam még el. Mikor a legutóbbinál jártam meghallottam Mariana hangját:

- Tudod mit! Dögölj meg!- ordította.

Kimentem a folyosóra. Mariana éppen akkor rohant fel a lépcsőn. Nagy hévvel és könnyes szemmel bevágta a szobája ajtaját.

Utánamentem és bekopogtam:

- Senkit nem akarok látni!!!!!!!- ordította.

- Mariana, kérlek, engedj be!- kérleltem a húgomat, mire halk kattanást hallottam.

Lenyomtam a kilincset és beléptem a szobájába. Ő ott várt az ajtóban és, amit meglátott rögtön átölelt és tovább sírt. Felkaptam a karomba- bár már nem volt pár kilós kisbaba- és leültem vele az ágya szélére. Vártam. Mariana csak sírt és sírt. Egyszerűen nem bírta abbahagyni. Nem szóltam hozzá, csak magamhoz öleltem.

Egyszer anya bepillantotta a szobába, de én a fejemmel jeleztem, hogy ne jöjjön be. Mariana észre sem vette őt. A húgom hamarosan megnyugodott. Kimászott a karjaimból egyenesen az ágya túlsó sarkába.

Erőt vettem magamon és megkérdeztem, hogy mi történt:

- Mitől borultál ki ennyire?

- Semmitől- válaszolta, de tudtam, hogy hazudik.

- Kérlek, Mariana! A bátyád vagyok, lehet, hogy tudok segíteni!

- Emlékszel, Enriquére?- kérdezte, mire bólintottam- Rendben. Szóval, Enrique hétfőn elhívott fagyizni. Ugye, én nem tudtam menni, ezért mondtam, hogy nem jó, mert zongorázni megyek. Megbeszéltük, hogy akkor szerdán megyünk. MÁRMINT HOLNAP. Az előbb hívott, hogy lemondja, mert a haverjaival megy valami hülye meccsre. Ezzel borzalmasan megbántott, mert ugye a suliban nem lehet szólni. El kellett szúrnia az egész estémet! Pedig már annyira készültem a holnapra! Már mindent, de mindent elterveztem! Ő meg lemondja!- Mariana újra zokogni kezdett.

Én is odamásztam mellé. Rettenetes volt így látni őt. Egész nap vidám volt. Most meg! Szomorú volt. Utálom, ha olyanok szomorúak, akiket szeretek.

Letöröltem a húgom könnyeit és megpusziltam. A szemébe néztem és próbáltam megvigasztalni:

- Figyelj, ne sírj!- kezdtem- Ilyen fiúért nem éri meg!

A húgom telefonja már vagy harmadjára szólalt meg. Rápillantottam a kijelzőre és ezt láttam „E <3”. Gondoltam, hogy Enrique az, ezért rögtön felkaptam:

- Szia, Mariana!- köszönt, én meg vártam, hogy folytassa- Annyira sajnálom, hogy visszamondtam. Meg tudsz bocsájtani?- kérdezte.

- Na, idefigyelj! Ha még egyszer megbántod a húgomat, akkor velem gyűlik meg a bajod! Mariana nem kíváncsi rád, hallani sem akar rólad! Megértetted?- kérdeztem tőle.

- Beszélni szeretnék vele!- mondta elcsukló hangon.

- Ő meg nem!- kontráztam és kinyomtam.

Mariana figyelte a határozottságomat és szerintem irigyelte is egy kicsit. Rám mosolygott és megölelt. Halkan a fülembe suttogott:

- Köszönöm, Pato! Nagyon szeretlek!

- Én is nagyon szeretlek!- suttogtam, majd kicsit eltoltam magamtól- Mit szeretnél csinálni?- kérdeztem.

- Hát Szörnyem éhes vagyok. És még nem láttam a Gru 2-t. Megnézzük?- kérdezte félve, mire én csak bólintottam.

- Lemegyek, szólok Esperanzának, hogy készítsem valami finomat. Addig fürödj meg és miután megfürödtem jövök. Oké?- kérdeztem.

Ő csak bólintott és megölelt.

Lerohantam a lépcsőn. Anya még az asztalnál ült, gondolom minket várt.

Esperanza is ott volt, ezért egyből hozzá fordultam:

- Csinálnál nekünk valami finomat?- kérdeztem.

- Persze, Patricio- mondta és elment a konyhába.

- Tehát nem jöttök le?- kérdezte anya.

- Nem. Mariana nagyon kiborult és vele maradok éjszakára. Tudom, hogy nem szabad, de filmet fogunk nézni. Ugye, nem baj?

- Ha elmondod, mi vagy ki bántotta meg, akkor nem.

- Csak egy fiú. Hétfőn elhívta Marianát fagyizni és ma lemondta, pedig holnap mentek volna. Szegény nagyon sokat sírt és szüksége van rám. Tehát megengeded?- kérdeztem.

- Meg- mondta anya és megpuszilt- Nagyon jó testvér vagy! Megyek és felhívom az apádat!

- Rendben, anya. Mondd meg neki, kérlek, hogy puszilom! Jó éjt!- viszonoztam a pusziját.

Anya bement a dolgozóba. Ez a szoba egyben könyvtár is, ugyanis a családom imád olvasni. Igen, MINDENKI. Még én is. Bármennyire is hihetetlen. Turnék közben sokat olvasok, és ha nincs nálam elég könyv, akkor veszek.

Még várnom kellett amíg Esperanza elkészíti a vacsinkat. Öt perc múlva jött is a kezében egy hatalmas tálcával. Két óriási tál Ceasar - saláta volt rajta, két nagy pohár kólával. Megköszöntem Esperanzának és felmentem.

Mariana már az bebújt az ágyába. Már megkereste a DVD-t, de megvárt azzal, hogy elindítsa. Odaadtam neki a tálcát, amíg levettem a nadrágomat. Utálok abban aludni, ezért vettem le. Igen, éreztem, hogy el fogok aludni. Mariana már megszokta, hogy néha elalszom nálam. Szóval tudtam, hogy nem haragszik majd meg érte.

Én is bebújtam mellé. Előkaptam a telefonomat. Gondoltam, hogy jó kis kép lesz a rajongóknak. Úgy is lett. Mariana rögtön belemegy az ilyenekben.

Tehát a fényképezkedés után, feltettem a képet. Ide is írtam egy szép mondatot „Filmnézés Marianával. Remélem TE is látod, hogy jól elvan nélküled”. A te szó kiemelésével persze Enriquére gondoltam.

Mellesleg a film nagyon jó volt. Na, jó inkább mese volt, de akkor is. Tetszett és kész. Marianával rengeteget nevettünk és látszott rajta, hogy sikerült elfelejtenie azt a sze fiút. Ahogy sejtettem elaludt. Édes volt, mint egy kisbaba. Én is elaludtam nem sokkal később. Na, jó az a nem sok éjfél volt, de már nem mentem át a szobámba. Nem akartam.