Normálisnak számít az ha "szerelmes" lettem egy olyan karakterbe ami valójában én vagyok, csak kicsit másképp?

Na szóval ez már az elejétől fogva bonyolult,félek a reakcióktól.

Kicsi korom óta "hallucinálok" ? Nem tudom. Egyszerűen képzelgek.Volt olyan,hogy egy idő szakban csak becsuktam a szobám ajtaját és jàrkáltam körbe-körbe,volt hogy rángatózta m is és ez alatt mindenfélét elképzelltem. Bármit láttam,filmet,rajzfilmet,akármit,amikben megfogott egy szereplő vagy hely,azt egyszerűen "beletettem" egy elképzelt történetembe. Vagy csak egyszerűen én magamat képzeltem a helyére. Legtöbbször keverek karaktereket, másképp alkotom meg a kűlsejét vagy bármi mást rajta és gyakran "készítek" magamnak saját karaktereket annak az adodt karakternek az alapjaiból. Ez a jákálás szerencsére elmaradt.

Most az van ,hogy zenére képzelgek. Egyszerűen csak teremtem a világom a zene ütemére.Ha pl: szomorú,lassú zene van,akkor valamiért a karaktereim is azok,esőben járkálnak,gyászolnak. (??) Komolyan mondom ez nekem is furcsa. A baj az,hogy megszállottam imádom amit csinálok,anélkűl ,hogy tudnám mi is az,valahogy úgy érzem így feloldódok,lazulok.. normális ez?

A kérdésre rátérve meg annyit,hogy olykor én magamat képzelem bele mindenféle karakter bőrébe. Most egy rideg, titokzatos,természet feletti erőkkel rendelkező lányt képzeltem el saját magam képére.Csinálok vele( magammal) mindenfélét : harcolok, kutatok, ha kell félig heterokrómia szemeket képzelek magamnak,vagy éppen eljátszom,hogy egy őrült vagyok ,akit ennek ellenére mindenki szeret és azt is akarják,hogy én is tudjak szeretni.(Nem tudom miért..)

Úr Isten ahogy leírtam ezt sokkal ijesztőbb ... mondjátok ez valami kór? Betegség? Ez baj? Mi történik velem gyerekkorom óta?

Előre is köszönöm a válaszokat!