Hogyan folytatódhat az alábbi történet?

- Nem menekülni kell, hanem megoldani a problémát ami miatt menekülni akarsz.

Lehet ez a követező mondat..

Ahmed Abd-el Rahmán Al-Kutyakaki nagyon bepöccent, hogy ötödjére is kitették a szűrét az országból. Vágyakozva gondolt a messzi Angliára és Franciaországra, ahol kóbászkából készül a kerítés, a sült pulykák csak úgy röpködnek a levegőben, és egyéb dolga se lenne, mint rámutatni egy szimpatikus házra, beköltözni, és csak heverészni vidáman a tornácon, néha egy-egy arra röppenő sültpulykát bekapni. S mindez oly közelinek tűnik...

"Ez lenne ám a nékem való élet" - gondolja ábrándozva, és megigazítja a turbánját. "Ha már eddig eljutottam, nincs az az Allah hogy visszaforduljak! Meg KELL próbálnom!"

Eltűnődve nézegette a nyár végi szellőben bólogató fákat, az erdő ezerszínű virágait. Méhecskék döngtek vidáman a közeli kis tisztáson, szorgalmasan gyűjtögették a mézet, kicsivel odébb egy büdös futrinka iparkodott megkerülni egy földből kiálló mohos kősziklát.

"Már nincs sok idő, a tél hamarosan beköszönt" - gondolta magában Ahmed Abd-el Rahmán Al-Kutyakaki, miközben azon morfondírozott, merre kísérelje meg az átkelést. Az erdei ösvényeket őrzik, a zöld mezőn csak a vak nem fogja őt meglátni. Egyetlen lehetősége volt - az Ixmucane folyó. Elindult hát feléje, eddigi útja során többször átkelt a folyón, meg tudta hát állapítani hamar, hogy tőle jobbra van az Ixmucane, nem sokkal az erdő után. Errefelé tiszta a terep, ha ügyes, félóra alatt ott lehet.

Átkelt egy alacsony akácoson, majd bükkfák következtek, ragyaverte, kúszónövényekkel benőtt, évszázados bükkfák. Helyenként egy-egy nagy gödör tagolta a barátságos erdőt, melyet csak egy idősebb szerb ismert volna fel: bombatölcsérek. Bombatölcsérek, egy nem is olyan rég elmúlt háború maradandó nyomai.

Vízcsobogás ütötte meg a fülét a közelből.

"Arra! Az ott már az Ixmucane!"

Alig öt perc múlva ki is ért a partjára. Meleg nyár volt az idei, az Ixmucane jóval sekélyebb és biztatóbb volt, mint kora tavasszal az esőzések után. Leült a partjára, nézegette ahogy a vizipókok nyaktörő sebességgel cikáznak a víz felszínén, időnként egy-egy béka brekegett fel a közelben. Azon gondolkozott, hogy kelhetne át a határon az Ixmucane segítségével.

"Ráadásul árral szemben kell haladnom" - morcogott magában Ahmed Abd-el Rahmán Al-Kutyakaki. "Ez nem fog sikerülni."

De igen. Akkor is talál megoldást!!!

Fölkelt az Ixmucane partjáról, hol a vízre, hol az égre nézett, mintha csak azt várná, azok megadják a megoldást. Figyelmetlenül lépett, a bal lába megcsúszott, és egy nádasba pottyant.

- A próféta szakállára! - mérgelődött, miközben kikászálódott a karcsú, barna szárak közül. - Ki tette ide ezt az átkozott nádast!?

Dühösen megfogott egy elé hajló nádszálat, és kitépte. Majd egyszer csak mozdulatlanná merevedett, és ránézett a nádra. Üreges volt. Ahmed Abd-el Rahmán Al-Kutyakaki szemei felcsillantak.

"Megvan a megoldás!"

Azonnal nádszálat metszett, szép hosszút, és szárazat, és ellenőrizte, jól lehet-e levegőzni rajta keresztül. Hmm. Kicsit kényelmetlen, no de úgyis csak egy-két órán át lesz szüksége rá. Ez biztosan megteszi - ha jól számolt, olyan húsz kilométer múlva már a határ túloldalán jár majd. Csak addig kell kibírni.

"Ez pedig igazán nem nagy ár, ha olyan ország a cél ahol ellátnak minden földi jóval! Lássunk hát hozzá!"

Óvatosan belegyalogolt az Ixmucane langyos vizébe. Nem is rossz! Néhány lépés után már nyakig volt a vízben, két újabb lépés után pedig már nem érte a lába a medret.

"Itt jó lesz" - gondolta Ahmed Abd-el Rahmán Al-Kutyakaki, és lassan, a mederhez tapadva kúszott-mászott előre a folyó fenekén, miközben az üreges nádszálon keresztül vette a levegőt. Szép lassan haladt, úgy számolta, másfél órányit kell araszolnia előre itt a víz fenekén, addigra átér magyar területre. Lassan múltak a percek, lassan maradtak el mögötte a méterek. Néha résnyire kinyitotta a szemét, hogy a vízen átszűrt halvány derengésben tájékozódhasson. A nádszál szép lassan haladt előre az Ixmucane zöldes vizében.

Teltek-múltak az órák, a mászás egyre nehezebbé vált számára, egyre többször kellett megállni pihenni egyet, és a nádszálon való lélegzés is egyre nehezebbnek tűnt.

"Még tíz perc, aztán körülnézek" - határozta el magát Ahmed Abd-el Rahmán Al-Kutyakaki, és az iszapos meder alján ismét megkezdte víz alatti útját.

Jó félóra múlva mászott elő a vízből, lassan, óvatosan. Egy szép zöld mezőt látott maga körül, pillangókkal, zümmögő kis legyecskékkel, a kék égen pacsirták csicseregtek. Leült az Ixmucane partjára, hogy szárítkozzon. Nagyon elfáradt, éhes is volt, úgy határozott, kicsit ledől, aztán meglátja hogy lesz. Víz alatt, vagy gyalog folytassa-e útját?

"Ha leszáll az éj, gyalog megyek tovább" - gondolta Ahmed Abd-el Rahmán Al-Kutyakaki. "Addig pedig pihenek"

Maga se tudta, mennyi ideig szundított. Arra ébredt, hogy cipőtalp reccsenését hallja a száraz kórók ösztövér testén keresztül. Felnézett - egy terepszínű ruhába öltözött katona állt előtte, kezében egy termetes, háromcsövű Multi-cannon-t tartva. Megismerte ezt a fegyvertípus, a Multi-cannon igen közkedvelt nehéz löveg kézi használatra. Ha kellően felfokozzák az energiaszintjét, még tűzbombákat is ki tud lőni.

A katona csak nézett rá, a Multi-cannon egy pillanatra se mozdult el róla.

- Innen folytassátok ti! -