Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Mit gondoltok a bonyhádi...

Mit gondoltok a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumról?

Figyelt kérdés

Tovább szeretnék tanulni, 2016 januárjában fogok írásbeli felvételizni, és első helynek a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumot jelölöm meg.

Ma voltam először ott, és nagyon meglepődtem. Az első reakcióm az volt, mintha templomba lépnék be, annyira régi volt az épület, hatalmas, és hát... olyan templomos xD

Angol előkészítőre mentem, először furcsálltam, hogy olyan kevesen voltunk (a matekosok három termet foglaltak el). Itt három órán keresztül angoloztunk, és annyi bőven elég is volt. A tanár folyamatosan angolul beszélt, magyarul alig szólalt meg, a diákok szintén folyamatosan angolul darálták az igeidőket és a szavakat, követni is alig bírtam őket, az agyam olyan volt, mint valami fordító. Nekem pedig azt mondta a barátnőm, hogy annyira gyenge a nyelv, hogy nyáron elkezdett angolt tanulni, a felvételin meg angolul körülbelül "yes, yes" "no, no"-val válaszolgatott, ráadásul egyszer még németbe is átváltott (mert németet tanult) és simán felvették. Ki ne lepődne meg átlagos angoltudással, hogy mellette darálják azt a sok információt angolul?!

Biztos vagyok benne, hogy nem fognak felvenni, ha más ilyen gyerekek is felvételiznek.

Mit gondoltok erről a gimiről? Ide jártatok/jártok, vagy sokat hallottatok róla?

Ha a 2016-os felvételi olyan lesz, mint a tavalyi, a nyelvtant simán lenyomom (ez az egyetlen, amire még tanulnom sem kell, mert már annyira belém ivódott), a matekot úgy elbukom, ahogy van (4-es vagyok matekból, de a 2015-ös felvételiben az utolsó 3 feladatot meg sem tudtam volna csinálni). Még történelemből felvételizek, ebben pedig nem vagyok 100%-ig biztos, mert 4-es vagyok belőle, de a történelemtanárom olyan kemény, hogy akárhány történelmi könyvet olvasok, akárhány órát tanulok, akárhány fecnivel ragasztom tele a tükröm, hogy még sminkelés közben is az évszámok lebegjenek a szemem előtt, az ötös nem jön össze...



Nos, ez mind az én problémám. A kérdésem még mindig az, hogy milyen a gimnázium? Melyik tanárt szeretitek, melyiket nem? Milyen a testnevelés? Jó a kollégium? Hányan kerültök egy osztályba? Milyenek ott a gyerekek? Szoktatok kirándulni?


Köszönöm a válaszokat :)

14 éves lány



2015. okt. 3. 15:52
 1/1 anonim válasza:

Szia!

Én ide járok. Ez már a negyedik évem. Ha jót akarsz hallani az iskoláról, akkor rám ne számíts. De, ha így is kíváncsi vagy, akkor írj. Szívesen segítek.

2015. dec. 19. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!