Szerintetek nagyon borzasztó lett?

Elöször is öszinte részvétem - látszik, hogy nagyon szeretted öt.

A versed ugyan nem komoly müvészi teljesítmény, de sokkal jobb, mint a legtöbb amatör költeménye, nyugodtan megmutathatod bárkinek is.

A fogalmazása nagyon jó, nem giccses, de megható, jól közvetíti nagyapád személyiségét.

Ha ilyen módon könnyebb feldolgozni a veszteségedet, akkor

csak folytasd, tehetségtelen nem vagy, csak kezdö.

Itt most kétfelé kell ágaztatni a kérdést.

Egyrészt meg lehet ítélni emberileg azt, amit elénk tártál. Elvesztettél valakit – amiért részvétemet kell, hogy kifejezzem –, aki szerettél, és akinek a tiszteletére megpróbáltál írni egy verset. Ebben felfestesz egy képet, amiről azt hiszem, hogy mindenki örömmel fogadná, ha róla a halála után ilyen gondolatok születnének meg egy szerettében, rokonában, ismerősében. Ezt nem lenne tisztem megítélni, lévén ez a te magánügyed, hogy ez a sajnálatos esemény benned milyen érzéseket hozott felszínre, de ha meg kellene ítélnem, én nagyon szimpatikus dolognak tartanám.

A kérdés másik fele meg az, hogy a vers, mint vers, milyen objektív szempontoknak felel meg, vagy nem felel meg, így milyen objektív minőséggel rendelkezik. Ebből a szempontból viszont ez nem is igazán vers. Attól, hogy sorokba szedted, és a sorvégek összecsengnek (azért néha ez is elmarad), attól még nem lesz vers. Sem időmértékes, sem ütemhangsúlyos versként nem értelmezhető, nem tartja be ezen versformák formai szabályait. Szabadversnél ilyen formai követelmények nincsenek, de ott pont arra jó ezen formai szabályok hiánya, hogy a verssorok lüktetése együtt tudjon változni a mondanivaló, a tartalom lüktetésével. Ennek sem az igazi, a versed inkább csak egy vázlat, piszkozat, vagy egy elhibázott ütemhangsúlyos vers. A vers lényege igazából a ritmus, és itt a ritmus döcög…

Persze nem biztos, hogy egy ilyen apropóból született verset így célszerű megítélni, de azért ha már így kérdezted, hogy milyen lett, nem árt, ha tudod, hogy ilyen szempontból milyen.