Mit érzel akkor ha egy fogyatékkal élő emberrel találkozol? Mit jelent számodra az, hogy látsz, hallasz, tudsz beszélni?

> Mit érzel akkor ha egy fogyatékkal élő emberrel találkozol?

Némi sajnálatot esetleg, illetve azt érzem, hogy most koncentrálni kell a figyelmemet, hátha szükség lehet a segítségemre.

> Mit jelent számodra az, hogy látsz, hallasz, tudsz beszélni?

Alapvetően ez a természetes olyan értelemben, hogy ez az átlagos. Olyan szempontból is természetes, hogy mivel látok, hallok, tudok beszélni, számomra ez megszokott, nem okoz nehézséget, nem korlátoz ezek hiánya, mert nem szenvedek hiányt. Van, aki ezekben a képességekben hiányt szenved, ami megint csak természetes abból a szempontból, hogy óhatatlanul előfordulnak ilyen esetek, a hibák, az igazságtalanságok, az egyenlőtlenségek is a világ részei, amit persze emberként megpróbálhatunk némileg kompenzálni. De ettől még nem örülök neki jobban, hogy tudok látni, hallani, beszélni, ha erre akar kifutni a kérdés. Különösebben mély érzelmeket nem kelt bennem. (Talán azért sem, mert azért sok fogyatékos emberrel találkoztam már életemben, lévén a testvérem autista, és voltak olyan iskolatársa, volt olyan csoport tagja, ahol voltak értelmi és testi fogyatékosok.)

Szánalmat, undort

Mindent

Ha ő más akkor ő tökéletes, aranyos stb, ha én vagyok más akkor dögöljek meg.

Undort érzek, ha rájuk nézek, mert hibásak. A természetben nem maradt volna életben, az olyan torz emberek mint te az egyetlen oka, hogy ezek még élnek.

Azoknak akiknek le kellett vágni a lábát mert súlyosan megsérült azokkal nincs bajom

Valamelyikünk félreértette a kérdést és szerintem én vagyok az a valaki.

A testi fogyatékosokkal nincs bajom, akár velük született akár később szerzett. Én a szellemi fogyatékosokkal szemben érzek undort, de ott is csak a súlyosabb esetekkel szemben(pl down kórosok) akik képtelenek a társadalom hasznos tagjává válni