Ha feladom az életem, akkor megoldok mindent?

Te magad is tudod, hogy ez egy hülyeség...

'többé nem döntök helytelenül' ez az a döntés, aminél helytelenebbül nem is tudnál dönteni...

Nem tudom, hogy mi zaklatott fel ennyire, de emiatt feladni? NEM! semmiképpen. Ha attól félsz, hogy valamit rosszul csinálsz, akkor miért akarod életed legnagyobb hibáját elkövetni? Ha 'feladod' az életedet, rengeteg embernek okozol szenvedést, fájdalmat, traumát, ezek az emberek nem fogják tudni feldolgozni, hogy mit miért tettél, az is lehetséges, hogy van, aki követné a példádat, konkrétan egy láncreakciót indítanál be és az egyetlen apró döntésedből egy KATASZTRÓFA születne.

Figyelemre vágysz, megértésre, arra, hogy valaki meghallgasson, vagy utat mutasson.

Keress valakit, akinek elmondhatsz mindent és jobban fogod érezni magadat. Ha kell akár nekem is írhatsz, hátha megnyugszol egy kicsit!

Hát szerintem nem, de a 'gyakorizók' életét jelentősen megkönnyíted, mert nem teszel fel ilyen kérdéseket.

Esetleg kiballagnál egy ligetbe, néznéd a fákat, az éhes. fázó madarakat - és megpróbálnád jól érezni magadat, függetlenül attól, hogy hány milliónak vagy az útjában, és hány millióan mondják, hogy így meg úgy, rosszul döntesz stb.

Sétálsz, szemlélődsz és nem kell döntéseket hozni. Nagyon pihentető és felemelő élmény.

az nem oldja meg a problémákat- mondod. De nyugodt, szemlélődő lélekkel máshogy látod a világot, Például, egyszerre belédnyilal a felismerés, milyen szép, minden tragikussága ellenére gyönyörű. És könnyen lehet, hogy amit bajnak láttál, rossz döntések- azokról kiderül, hogy úgy jó, amint van. Vagy hogy máshol van a baj és más a helyreállítás. Ha padlón van az ember, rossz perspektívából látja a dolgokat. Először helyre kell állni, és megállapításokat, döntéseket utána hozni.

egy vers, ami megrendítően erről szól:

Dainin Katagiri: Visszatérés a csendhez (Filosz, Bp.,2008 fordította: Szabó Sinnin Bálint)

részlet a műből:

„Egy amerikai pilóta ejtőernyővel kiugrott a repülőgépéből, és esés közben megsebesült. A vers írója, Senri Ueno műtéti úton próbált segíteni rajta, de az operáció közben az egyik felettesétől azt a parancsot kapta, hogy ölje meg a betegét. Ueno nem engedelmeskedett a parancsnak, hanem tovább folytatta a műtétet. Ekkor azonban bombázni kezdték az épületet, és Ueno a műtétet félbehagyva fedezékbe menekült. Mire visszatért, addigra az amerikai pilótát valaki agyonszúrta. Senki sem tudta, ki volt a tettes, így a bűncselekményért Uenot vonták felelősségre, és kivégezték. Ez a vers egy héttel a halála előtt született:”

Senri Ueno:

A gyötrődésnek köszönhetően,

melyet a világ szenvedése láttán érzek,

képes vagyok nevetéssé válni,

ha az életem úgy engedi.

Elnémítottak és eltapostak,

de én ajkamba harapva fegyelmezem magam,

és egyszer csak belém hasít a felismerés,

hogy mekkora kincs is megszületni.

Még ha bele is fáradtam e csúf világba, nézd!

Az ég milyen kék!

Még ha gúnnyal kacagnak is mihaszna életemen,

van valami, ami sokkal szebb, igazabb és méltóbb

- valami, amit mindenki tud.

Nem nagyon törődök én semmi mással,

csak a szeretettel és az őszinteséggel,

a nappal és az olykor hulló néhány csepp esővel.

Ha egészséges a testem, és van egy falat kenyerem,

mosolyogva járom az utamat, könnyű derűvel.

Minden erőmmel azon vagyok, hogy dolgomat

zokszó nélkül tegyem.

Mindig úgy nézem a dolgokat,

hogy a másik helyébe képzelem magam,

meghátrálás nélkül,

bármilyen nehéz és szívbe markoló is élni.

Ha valakit a szerencséje elhagy,

azt kisegítem, amivel csak tudom,

s ha a segítésben magamról megfeledkezem,

az számomra az igazi öröm.

kora reggel üdvözlöm a kelő napot.

Mindent megteszek, hogy a mát a mában éljem.

Este, amikor a nap alábukik,

csendben ülök, és bámulom az alkonyi izzást.

Szívemben egy parányi álommal

oly csendesen alszom, mint egy madárka.

Ha időm engedi,

egy régi versgyűjteményt olvasgatok,

csendben eltűnődve a sorok értelmén.

Találjuk meg a boldogságot mi magunk!

Ezüst könnycseppek és napnevetések kísérnek minket,

De mi csak menjünk tovább előre nap mint nap!

egyszer biztosan eljön a pillanat,

midőn múltamra visszanézve

életem láttán csendes mosolyra húzódik ajkam.

*

-aa-