Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Beperelhetem a rendőröket?

Beperelhetem a rendőröket?

Figyelt kérdés

Ma egy farsangi bálban voltam. Mivel esik a hó és az utca amúgy sem biztonságos éjjel, apukám jött értem kocsival, 23 órára, de kb 5 percet késett. Az egyik 15 éves lány és az egyik 16 éves fiúbarátom is velünk jött. A fő úton mentünk és, amikor a főtér melletti utcánál mentünk el, láttuk, hogy egy rendőrautó pont akkor áll meg a parkolóban. Aztán azt láttuk, hogy villogva jön utánunk, pedig apukám nem is vezetett gyorsan, csúszott az út is. Pont az egyik kocsma és a római katolikus templom között álltunk meg, ezeket jó faluhoz híven az út két külön oldalán, de egymás mellett vannak. Apukám kiszállt, igazoltatták, és szondáztatták. Sajnos a délután folyamán ivott. Sör, bor, pálinka, az autó teli gyerekekkel...apukám felhívta anyukánat, hogy jöjjön el értünk, kitette az elakadásjelzőt, a slusszkululcsot benne hagyta az utóban anyunak, őt bevitték Gödöllőre a rendőrségre, minket pedig a három kiskorút otthagytak egyedül az autóban kb 15 percig éjjel fél 12-kor, hogy majd anyukám jön értünk. A kocsmából közben két részeg nő átjött megnézni, hogy mi van itt és teljesen kiakadtak, hogy 3 gyerek felnőtt felügyelet nélkül azt várja, hogy majd jönnek értük és felajánlották,hogy bemehetünk a kocsmába, inkább minthogy kint üljünk, mivel a környéken elég sok gyerek tűnt el sötétedés után a közelmúltban. Mi nem mentünk, de belülről bezártuk a kocsit.

Ez így teljesen törvényes volt? Ott hagyhattak minket? És ha mondjuk megpróbálok hazavezetni, akkor mi van? Erre nem gondolnak? És ha nem a két nő ébreszt rá minket, hogy simán odajöhet bárki úgy, hogy ne halljuk, kétoldalról kinyithatják az ajtót és mire észbekapunk már visznek is?



2016. jan. 24. 00:28
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Azért ez így nem egészen teljes a történet. Nyilván a rendőrök megkérdezték, hogy anyud mikor tud értetek menni. 15-16 évesen már nem vagytok olyan kicsik, hogy ne lehessen titeket felügyelet nélkül hagyni.

Abban meg igazuk volt, hogy apud aki ivott, nem vezethet. Szóval a rendőrök helyesen jártak el.

2016. jan. 24. 01:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 gnoomage ***** válasza:
100%

Szegény csecsemőket ott hagyták az út szélén...


15-16 évesen 15 percet kellett várnod anyádra? KOMOLYAN?! EZ A PROBLÉMA?! És még nem is egyedül voltál, hanem hárman, köztük egy srác...


Az hogy törvényes volt nem biztos, de hogyha én sírnék emiatt a szüleimnek két hétig ezen nevetnének...

2016. jan. 24. 01:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
16 évesen én sokszor egész éjszakákat kint töltöttem az utcán hajnalig, nem 15 percet. Ha ennyire csecsemők vagytok, akkor nem értem miért mentek el bálba. Az a nagyoknak való.
2016. jan. 24. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Nézzük csak, nézzük.

Fiatalkorúak veszélyeztetése.

1. Apuka ittas. Ha a sör, bor, pálinka csak egy pohár sör, csak egy deci bor, csak 3 cent pálinka, s úgy vitt volna haza benneteket, akkor az szerintem megáll, az ittas vezetésen kívül. Azért pedig börtönt is lehet kapni.2

2. Rendőr egy kis faluba, ahol mindenki mindenkit ismer, ott hagy pár percre fiatalkorúakat (akik akár saját lábukon is hazaballaghatnának) ott hagynak pár percre, felügyelet nélkül. Hát ez hiba. Nagy hiba.

Majd a feljelentésbe írjátok azt is bele, hogy este nyolc után már ágyban vagytok mindig, s büntetőjogi felelősségetek tudatában kijelentitek, hogy eset 11-kor soha nem voltaktok még a falu utcáján egyedül.


A szöveget 90%-a felesleges egyébként.

2016. jan. 24. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim válasza:
Apukadnak azt kell eloszor megtanulni, hogy vagy iszik, vagy vezet. Törvényt szegett tehat teljesen jogosan jartak el a rendorok. Eleve nem ertem hogy ha o ivott miert nem anyukad jott ertetek... Gondolom ugy volt vele hogy ugysem kapjak el vagy ha igen, majd "megoldja okosba"... Mondjuk akkor mit szoltal volna ha esetleg valaki elelep es ki sem tudja kerulni hanem eluti. Ilyenkor ha alkohol van a vereben akkor semmilyen mas korulmenyt nem vizsgalnak. O lesz a hibas . Meg le is csukhatjak erte ha olyanok a korulmenyek (halalt vagy maradando karosodast okoz). Szoval a helyetekben inkabb nem ugralnek...
2016. jan. 24. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Kamu kérdés
2016. jan. 24. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!